
Fotó: Barabás Ákos
Fogápolási előadást tartanak a héten a székelyudvarhelyi iskolák elsőseinek, szerdától pedig a helyi Rotary Club fogápoláshoz szükséges termékeket adományoz a kisiskolásoknak. Az 1627 csomag három hónapra elegendő fogkrémet tartalmaz.
2016. december 13., 19:512016. december 13., 19:51
A szájhigiéniáról, a helyes fogmosás módjáról, valamint az egészséges táplálkozásról tart előadást a héten Kaján Zsolt fogorvos a székelyudvarhelyi iskolák elsőseinek. Kedden a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, a Tompa László Általános Iskolában, valamint a Tamási Áron Gimnáziumban volt, szerdán és csütörtökön pedig a város többi iskolájába látogat el a szakember.
„Fontos, hogy a tanítók az iskolákban, a szülők pedig otthon felügyeljék a helyes fogmosást” – mondta Kaján Zsolt. Hozzátette, hogy sok iskolában nagyon nehéz megoldani a mindennapos fogmosást, azonban már az is előrelépés, ha legalább heti egy-két alkalommal sikerül összehozniuk, így a gyerekek megszokják a megfelelő technikát, és kialakul bennük a rendszeres fogmosás igénye.
A Gimi melléképületében, ahol az elemisták tanulnak, nem megfelelők a körülmények ahhoz, hogy 26 gyerek naponta fogat moshasson, a tanítónő azonban mindenképpen hasznosnak tekinti a kicsiknek tartott előadást. „Jó ötlet, és hálásak is vagyunk érte a kezdeményezőknek. Nekem szerencsés a helyzetem, mert a szülők is partnerek a projektben, és a gyerekek rendszeresen mossák fogaikat otthon. Különben már az előkészítőben is volt fogorvos meghívottunk” – mesélte Nyárádi Izabella tanítónő.
Fogápolási csomagok a diákoknak
Szerdától osztja ki a székelyudvarhelyi kisiskolásoknak a fogápoláshoz szükséges kellékeket a helyi Rotary Club. Minden csomag két fogkrémet, két fogkefét és egy védőt tartalmaz, ugyanakkor egy információs lapot, amely a szülőket tájékoztatja.
Jövő februártól a projektben részt vevő fogorvosok rendelőiben elkezdődik a gyerekek fogainak állapotfelmérésére, amiről a szülők értesítőt kapnak, és együttműködésüktől függően a fogászok kezelik majd a szükséges eseteket. Mint Kaján János programfelelőstől megtudtuk, első alkalommal még elvégeztek egy ellenőrző mérést azoknál, akiknek állapotát egy évvel korábban felmérték, azonban erre már a későbbiekben nem volt lehetőségük. „Ez egy állami prevenciós program része kellene legyen, megfelelő szakemberekkel – erre nekünk nincs lehetőségünk” – tette hozzá.
Megelőző tevékenység
A székelyudvarhelyi Rotary Club 2013-ban indította a Szép fogak, egészséges gyerekek fogápolási projektet, melyben 1627 udvarhelyi elemista és tanítóik vesznek részt. A kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy felére csökkentsék a 14 év alatti gyerekeknél a fogszuvasodást, ugyanakkor tudatosítsák a szájhigiénia fontosságát a gyerekek, tanítók, szülők, illetve nagyszülők körében.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!