Fotó: Thomas Campean
Közel harminc éve építették, de sosem adták át a székelykeresztúri Sóskúton álló négyszintes épületet, amelybe villanyt, gázt bevezettek, fürdőszobát is berendeztek a '80-as évek végén. A valamikor motelnek szánt épületben soha senki nem lakott, 1995-től a város tulajdonát képezi, de azóta sem találtak befektetőt. A sóskúti, tömbházszerű épület jelenlegi állapota lesújtó: felülről több helyen is beázott, ablakainak nagy része be van zúzva, a villanykábelek kitépve, a helyiségek ajtói leszakítva, a fürdők kagylói letörve. Sorsa felől a település polgármesterétől érdeklődtünk.
2013. május 08., 19:502013. május 08., 19:50
A Székelykeresztúrtól néhány kilométerre fekvő Sóskút még ma is a keresztúriak kedvenc kirándulóhelye, a strand és egyik sós medence felújítását követően pedig nyáron fürdésre is van lehetőség. A föld mélyéről feltörő sós víz gyógyhatásának köszönhetően valamikor sokan jártak ide Marosvásárhelyről, Segesvárról és Székelyudvarhelyről is a kádas fürdőbe. Ennek szomszédságába a turistaforgalom növelése céljából az állam támogatásával az 1980-as években egy 48 lakrészes motelnek szánt épületet húztak fel, amit azóta sem sikerült teljesen befejezni.
A változások után 1995-ben az épület a város tulajdonába került, azóta több alkalommal megpróbálták eladni. 2005-ben jelentkezett egy komolynak tűnő angol befektetői csoport, amely több mint 200 ezer eurót ígért az épületért. Az akkori önkormányzat ezt elutasította egy magyarországi kft. javára, amely egy hotel kialakítását ígérte az épületben. Ennek érdekében a keresztúri polgármesteri hivatal 2006-ban lebontatta a régi kádfürdő épületét, de a magyarországi vállalat végül visszalépett.
A közel harmincéves épületet – amelyben soha nem lakott senki – azóta nemcsak az idő vasfoga kezdte ki, hanem randalírozók is tönkretették. Ablakainak nagy részét betörték, a lakrészek és erkélyek ajtóit leszedték, a villanyvezetékeket kitépték a biztosítékok dobozaiból, egyes mellékhelyiségekben a kagylókat és vécécsészéket is összetörték.
Ha lesz sós fürdő, akkor felújítják
Érdeklődésünkre Rafai Emil, a település polgármestere elmondta, hogy ha lesz sóskúti sós fürdő, akkor az épületet is felújítanák. A négyszintes tömbház felújítására minimum 500 ezer euróra lenne szükség a polgármester véleménye szerint. „Két sorsa lehet az épületnek: lebontani vagy felújítani. A kérdés az, hogy mi az igény. Ha lesz egy sóskúti gyógyfürdő, akkor lehetne belőle egy hotelt vagy panziót kialakítani. Ha nem lesz fürdő, akkor az enyészet útjára kell engedni, vagyis le kell bontani, fel kell robbantani” – fejtette ki. Megtudtuk, hogy legutóbb egy udvarhelyi cég érdeklődött az épület iránt, de nem jelentkezett újra. A sós fürdő létrejöttéről a polgármester kifejtette: minden attól függ, hogy sikerül-e pénzt keríteni ahhoz a megállapodáshoz, ami Hargita Megye Tanácsa és Keresztúr önkormányzata között született meg, ugyanis a fürdő kialakításához pályázati, kormányzati pénzekre lenne szükség.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!