Feljavították az oroszhegyi egészségházat

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Bővülnek a betegeknek nyújtott szolgáltatások az oroszhegyi egészségházban, ahol ezentúl lesz patika, fizio- és kinetoterápiás kezelésekre alkalmas rendelő. Ugyanakkor az otthoni beteggondozók székhelye is az egészségházba került át.

Fülöp-Székely Botond

2015. október 28., 12:192015. október 28., 12:19

„Kötelessége az önkormányzatnak, hogy a szociális témákra is odafigyeljen az infrastrukturális fejlesztések mellett. A lakossági szolgáltatások közül pedig az egészségügyi ellátás az egyik legfontosabb. Az Európai Unió LEADER programja ebben a szegmensben adott lehetőséget, hogy modern körülmények közé tudjuk helyezni ezt a szolgálatatást” – magyarázta Bálint Imre Elemér, a község polgármestere.

Immár több tevékenységet tudnak elvégezni az oroszhegyi egészségházban – mondta a polgármester, hozzátéve, újdonság, hogy a pácienseknek nem kell majd Udvarhelyre utazniuk vér- vagy más típusú mintavételre, hiszen ez helyben megoldható lesz az újonnan felszerelt laboratóriumnak köszönhetően – persze a mintákat itt továbbra sem fogják elemezni.

Továbbá a fizio- és kinetoterápiás kezelésre szorulókat is el tudják majd látni, ha állapotuk nem igényel speciális orvosi beavatkozást. Ugyanakkor a községvezető szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy végre állandó székhelyet kapnak az otthoni beteggondozók, akik egyebek mellett lelki segélyt nyújtanak az időseknek, segítenek a rászorulóknak mindennapi teendőikben. A felújítás során mozgássérültek szállítására alkalmas járművet is sikerült beszerezniük, melynek köszönhetően tovább bővül a szolgáltatások palettája, valamint a patika is a modernizált épületbe költözik.

Mint megtudtuk, központifűtés-rendszert szereltek az egészségházba, lecserélték a nyílászárókat, megújult a vizesblokk és a bútorzat, új villamos hálózatot alakítottak ki, valamint az épület belső szigetelését is megoldották. Ennek okán újrafestették a beltéri falakat, valamint betonszerkezeti átalakításokat is végeztek. Vásároltak egy korszerű EKG-készüléket, illetve további orvosi műszereket. Az udvaron térkövezett járdát alakítottak ki, valamint egy autóbejárót, amely a nyáron épült garázshoz vezet. Bálint Imre Elemér tervei szerint még idén virágokat fognak ültetni az udvarra, ahova jövőre padokat és hintát is szerelnek, hogy komfortosabban érezhessék magukat a páciensek. A hét elején még tartott az elmúlt hónapok munkálatai utáni takarítás az egészségházban, de az orvosok és a személyzet már elkezdhették a beköltözést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen

Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.

Hat hónap alatt újul meg az Orbán Balázs Általános Iskola Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen

Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.

Nyáresti filmekkel és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen
2025. július 16., szerda

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése

A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.

Újabb betonozásra van szükség, még két hetet csúszik a Korond-patak elterelése
2025. július 15., kedd

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban

Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet várható Székelyudvarhelyen és Kápolnásfaluban
2025. július 14., hétfő

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat

A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.

A jövő könyvelője nem csak számol, hanem szakmai irányt is mutat
2025. július 14., hétfő

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét

Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.

Már a héten csövekbe terelhetik a Korond-patak vizét
2025. július 13., vasárnap

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán

Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.

Közösségi pavilon épült Abásfalván – értékmentés és összefogás nyomán
2025. július 13., vasárnap

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma

A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.

Zavarosabb, de gyógyhatású a parajdi strand vize, és növekszik a látogatók száma
2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában