Felfüggesztették a tiltakozást

Mégsem utaznak a fővárosba tiltakozni a Sanitas szakszervezet Hargita megyei képviselői kedden, ugyanis az érdekvédelem ígéreteket kapott követeléseire, így a szakszervezet az országos tanácskozásig felfüggesztette a tiltakozásokat.

Széchely István

2014. július 01., 09:162014. július 01., 09:16

2014. július 01., 09:292014. július 01., 09:29

Múlt hétfő óta tiltakozik az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet a fővárosban, a sztrájkterv szerint az érdekvédelem húszfős Hargita megyei képviselete ma utazott volna Bukarestbe sztrájkőrséget állni az egészségügyi minisztérium épülete előtt, ám erre mégsem kerül sor, ugyanis a kormány reagált az egészségügyiek követeléseire. Ioana Petrescu munkaügyi miniszter pénteken megegyezésre jutott a szakszervezet képviselőivel néhány követelést illetően.

A Sanitas ígéretet kapott a megüresedett egészségügyi állások meghirdetésére, és béremelésre is – tudtuk meg Nyulas Emmától, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnökétől. Elmondta viszont azt is, hogy a szakszervezet július elsejétől kért béremelést az ágazatban dolgozók számára, ám a kapott ígéret szerint csak decemberben került volna sor az első emelésre, a másodikra pedig csak jövő évben, ez viszont nem felel meg a szakszervezet képviselőinek, így a tiltakozások csupán ideiglenesen vannak felfüggesztve, és majd a Sanitas július hetedikei országos tanácskozásán hoznak döntést az ügyben. Nem elfogadható a kapott ígéret, mondta Nyulas Emma, azt is közölve, hogy máskor határozottabbak voltak a kormány képviselői.

Természetesen Székelyudvarhelyen is elégedetlenek béreikkel az egészségügyben dolgozók, gond nélkül kerültek mindig jelentkezők a tiltakozásokra, mint ahogyan most is – mondta el Ambrus-Szász István, a szakszervezet székelyudvarhelyi vezetője. Kifejtette ugyanakkor azt is, hogy csak azt közölte az érintettekkel, hogy elmarad a fővárosi tiltakozás, nem látta értelmét a több mint hatszáz udvarhelyi kórházi alkalmazottat tájékoztatni a megbeszélések fejleményeiről addig, amíg minden bizonytalan. A hangulat változatlan a dolgozók körében, noha a tiltakozási kedvet kissé mérsékelte az egy hónappal korábbi intézkedés, amikor kiderült, hogy a meghatározott időre megkötött munkaszerződéseket nem hosszabbítják meg a kórházban – mondta a szakszervezeti képviselő.

A Sanitas szakszervezet az elmúlt héten kezdett tiltakozásba, mivel a kormány nem teljesítette korábbi követeléseit, az egészségügyi dolgozók érdekvédelme egyebek mellett tízszázalékos béremelést kér, valamint a megüresedett egészségügyi állások meghirdetését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés