Évek óta üresen áll az idősotthonnak szánt épület Szentegyházán

Igény volna rá, hely is bőven, csak működtető nem akadt mindeddig a Szentegyházán felépített és majdnem teljesen korszerűsített idősotthonnak. A létesítmény már 2008 óta kihasználatlanul áll – a helyi önkormányzat szerint senkinek sem kell.

Bálint Kinga Katalin

2015. június 09., 21:272015. június 09., 21:27

Az önkormányzat nem működtethet idősotthont vagy más, hasonló intézményt – közölte Rusz Sándor, Szentegyháza polgármestere, hozzáfűzve, több civil szervezetet is felkerestek azzal a céllal, hogy átadják ügykezelésükbe a kórház épületével szemben található, mintegy négyszáz négyzetméteres alapterületű épületet. A tárgyalások mindeddig sikertelennek bizonyultak: senkinek sem kell ebben a formában az épület, amelyet elsősorban öregotthonnak, de legalábbis valamilyen közösségi célra szánna a település vezetősége. Várják tehát azon szervezetek jelentkezését, amelyek tudnák vállalni a körülbelül 30–40 idős gondozására alkalmas központ működtetését – mondta el Rusz Sándor.

Mint kifejtette, az épület még az előző polgármester vezetése alatt újult meg, pályázati pénzből. Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a román kormány 2006-ban és 2007-ben összesen 600 ezer lejt különített el a korábbi szülészet épületének rendbe tételére, amelyet akkor szocio-medikális központnak szántak, és felújítás után, 2008-ban át is adtak. További külső támogatások hiányában azonban a városvezetésnek kellett volna elvégeztetnie bizonyos elmaradt munkálatokat – a víz és gáz bevezetését, térrendezést –, de azokra nem sikerült pénzt elkülöníteni. Ezek a munkálatok a működtető feladatai lennének – fejtette ki Rusz Sándor. Mint elmondta, az ingatlan jórészt be is van rendezve, ágyak és más szükséges bútorok vannak benne. A cél az lenne, hogy teljes körű ellátást kaphassanak ott az idősek, álljon a rendelkezésükre mosdó, konyha, mosoda és más szolgáltatások – mondta el a polgármester. Az idősotthon megnyitására egyébként minden bizonnyal lenne igény, hiszen az udvarhelyszéki, már működő intézményekben folyamatos a túljelentkezés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés