Európai turnéra indul a Balázs Ferenc Vegyeskar

Többállomásos, sok fellépéssel tűzdelt kiszállásra készül a székelyudvarhelyi vegyeskar: május 30-án a nyakukba veszik Európát, útjuk Mosonmagyaróváron, Prágán, Heidelbergen, Reimsen, Párizson és Augsburgon vezet át.

Kovács Eszter

2015. május 18., 11:222015. május 18., 11:22

A kórus Kállay Oszkár, a Belgiumi Magyarok Szövetsége elnökének meghívására 2012-ben tíznapos turnén vett részt, fellépve Ausztria, Németország és Belgium több nagyvárosában.

„Akkor vetődött fel a gondolat, hogy máskor is meghívnának nemzeti ünnepekre vagy különféle eseményekre” – mesélte Biró Edit, a kórus elnöke. Akkor útjuk fő célja Genkben a Dobai Sándor atya gyémántmiséjén való részvétel volt, de felejthetetlen élményt jelentett a többi fellépés is, a magyarokkal való találkozás, barátkozás.

„Mostani utunk szintén tíznapos lesz, a meghívás először Kállay Oszkár részéről érkezett, majd Prágából, az ottani református gyülekezet, Éles György tiszteletes részéről kaptunk felkérést egyházi fellépésre” – sorolta. Párizsba pedig Cibian Miklós atya és a Párizsi Magyar Katolikus Misszió meghívására látogatnak el, és mivel a Nemzeti Összetartozás Napján a francia fővárosban tartózkodnak majd, a Magyarok Világszövetsége részéről Patrubány Miklós felkérte a kórust, hogy a trianonin is vegyenek részt. Az utazás részeként több nagyvárosban is megállnak, előzetesen egyeztetve az ott élő és dolgozó magyarokkal, rövid koncerttel hálálják meg a meghívásaikat.

Mint az már megszokott, a koncertek műsorán nemzeti, egyházi és világi dalok is szerepelnek, a kórus a magyar és a világi zeneirodalom ismert műveit adja elő Orosz Pál József karnagy vezetésével. A nagyszabású turnéra való felkészülésben továbbá Mészáros Ildikó és Tompa Klára zenetanárnők is segítenek. A többállomásos, június 8-án záruló körút megszervezése igen nagy feladat volt, tudtuk meg, s bár a turnét Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa is támogatta, az útiköltség előteremtéséhez sok helybéli vállalkozó, udvarhelyi személy járult hozzá, illetve a kórus 49 tagja a szállás és az étkezés költségeit vállalva járul hozzá az út sikeres lebonyolításához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés