
Fotó: Veres Nándor
Megkezdte idei tanévét a Hargita Megyei Művészeti Népiskola székelyudvarhelyi kihelyezett tagozata. A három-, illetve ötéves képzésekre idén mindeddig kilencen jelentkeztek. A szervezőket meglepetésként érte, hogy a zenei oktatásra nagyrészt felnőttek iratkoztak be.
2013. október 02., 17:042013. október 02., 17:04
2013. október 02., 17:422013. október 02., 17:42
A székelyudvarhelyi csoport október elsején tartotta tanévnyitóját. A Népiskola által meghirdetett hangszer- és énekoktatásra jelentkezőkön kívül még legalább öten fontolgatják a beiratkozást – tájékoztatott Gergely János, az udvarhelyi tagozat felelőse. A szervezőket meglepte, hogy az idei elsőévesek jobbára felnőttek: mindössze két iskolás van köztük, de beiratkozott hozzájuk informatikus, orvos és mérnök is.
Idén zongora, szintetizátor, hegedű, trombita, kürt, harsona, tuba, klarinét, szaxofon, furulya, harmonika és gitár szakokra vártak jelentkezőket, továbbá most először énektanítást is indítottak. Utóbbira két, rézfúvósoktatásra azonban egyetlen jelentkező sem volt. Mint Gergely elmondta, a Népiskola programjainak a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont ad otthont. A zeneelmélet csoportos képzés, ez hétfő délutánonként zajlik, az egyéni órákat megegyezés szerinti időpontban tartják. Az éves tandíj négyszáz és hatszáz lej közé tehető: az elsőéves képzés kerül a legkevesebbe, majd az óraszám növekedése miatt drágul. A hegedű- és zongoraoktatás öt évig, a többi szakoktatás három évig tart.
A csíkszeredai székhelyű intézmény harminchat éve jött létre, azóta Székelyudvarhelyen is működtet kihelyezett szakot. A Népiskola azzal a céllal alakult, hogy képzést biztosítson a gyerekkorban ki nem bontakozott tehetségek, valamint a „későn ébredők” számára.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!