Erdőt gyógyítanak Ivóban

Madarasi Hargitára utazó olvasóink hívták fel szerkesztőségünk figyelmét, hogy Ivóban, egy út melletti domboldalon tarvágással tisztítottak ki egy jókora erdőrészt. Furcsállták, hogy amikor olyan nagy hangsúlyt fektetünk erdőink védelmére, hektárnyi terület tátong üresen, mint egy nagy seb a tájon.

Jánosi András

2015. május 11., 20:212015. május 11., 20:21

2015. május 11., 20:492015. május 11., 20:49

A látottakkal kapcsolatban a Zetelaki Közbirtokosság elnökét, Szabó Imrét kerestük fel, aki dicséretesnek tartotta a polgárok figyelmét, s mint mondta, bármikor szívesen fogadják az aggódók észrevételeit, ugyanis csak közös erőfeszítéssel vethetnek véget az utóbbi évtizedek pusztításainak. Ezúttal azonban – mint beavatott – a természet pusztított, életképtelenné téve a szóban forgó erdőrészt.

Sok volt a széldöntés a dombnak ezen a részén, így a sérült erdőrészt az előírások szerint tarvágással kell tisztítani, majd újraültetni, hogy feljavuljon – magyarázta a közbirtokossági elnök, hozzátéve, már ki is jelölték a vágás utáni beerdősített részt, hogy jobban lehessen követni a csemeték fejlődését. A zetelaki közbirtokosság egyébként különös figyelmet szentel a telepítésre – tudtuk meg az elnöktől –, ugyanis a tavalyelőtt letarolt területen ma már életképes gyermekerdő fejlődik, mely összetételében nem különbözik a területet övező erdőtől, ugyanazok az őshonos fafajták alkotják: kocsánytalan tölgy, fenyő és bükk. A feljavítást a közbirtokosság önerőből végezte.

Mint megtudtuk, folyamatban van a 2003-as erdőtűzben elpusztult 80 hektár erdő újratelepítése is. Tizenkét év alatt több mint felét sikerült újratelepíteni, aminek finanszírozásában 12 hektárnyit fedeztek pályázati forrásokból, iskolások segítségével. A többit ott is önerőből állta a közbirtokosság. „A meglévő erdőink védelme mellett is van elég tennivalónk. Csak okos gazdálkodással tudjuk utódainkra hagyni ezt a megújuló természeti értéket, amit mi is csak kölcsön kaptunk” – fogalmazott Szabó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés