Emelkedik a szemétszállítási díj Udvarhelyszéken

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Szelektív hulladékgyűjtésben Székelyudvarhely 2015-ben messze az országos ötszázalékos átlag felett teljesített, hiszen a háztartási hulladék közel 17 százalékát sikerült külön gyűjteni. Azonban az év elejétől megváltozott a teljesítési kritériumrendszer, a helyi hulladékgazdálkodónak ezentúl környezetvédelmi illetéket is kell fizetnie, így a közeljövőben emelkedni fog a lakosság által fizetett szemétszállítási díj.

Dósa Ildikó

2017. március 03., 09:002017. március 03., 09:00

2017. március 03., 09:042017. március 03., 09:04

Korábban a települések által termelt összhulladék mennyiségének tizenöt százalékát kellett szelektíven gyűjteni, mostantól azonban ez már nem elég, hiszen tizenöt százalékkal a hulladéktermelést is csökkenteni kell – magyarázta Koszta Attila, az RDE Hargita igazgatója. Ezt az értéket tavaly nem sikerült elérni, mivel tavaly csupán minimálisan csökkent a keletkezett szemét mennyisége, a 2015-ben mért 10 254 tonnáról 10 185 tonnára, így az eredmény elmaradt a követelményektől. 2014-ben jobbak voltak a mutatók, három évvel ezelőtt 9642 tonna háztartási szemét került a lerakóba.

A környezetvédelmi minisztérium már 2013-ban kilátásba helyezte, hogy a hulladékgazdálkodónak tonnánként 80 lej illetéket kell fizetnie a lerakóban tárolt szemét után, azonban ennek bevezetését a kormány végül 2017-re halasztotta. Az RDE Hargita emiatt február 25-én a januári szemétmennyiség után több mint ötvenezer lej adót fizetett a Környezetvédelmi Alapnak, márciusban pedig a februárban összegyűlt szemét után fog fizetni.

A várható szemétdíj-emelés nem törleszti visszamenőleg a vállalat illetékbefizetését, hanem arra lesz jó, hogy a következő befizetéseket az RDE ne saját költségvetéséből állja – közölte Koszta. Szerinte az illeték bevezetése nem fogja csökkenteni a termelt háztartási szemét mennyiségét. Ugyanakkor az is probléma, hogy eddig még nem tett konkrét lépéseket a kormány: büntetésekkel, adókkal nem lehet újrahasznosításra ösztönözni a lakókat.

Az EU-s normák szerint a háztartási hulladéknak országos szinten legalább 15 százalékát kellene újrahasznosítani, 2020-ra pedig el kell érni az 50 százalékot, azonban a jelenlegi helyzetben ez nem igazán tűnik kivitelezhetőnek. „Az idősek szokásait már nem lehet megváltoztatni, ezért a gyerekeken keresztül lehetne változtatásra bírni a felnőtt lakosságot” – véli Koszta, aki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal közösen szervezett városi programokkal lát esélyt az újrahasznosítás népszerűsítésére.

Az önkormányzatoknak nincs más lehetőségük, mint elfogadni és gyakorlatba ültetni a törvényt. Mivel Románia nem teljesítette a meghatározott uniós normát, a hulladéktermelőknek, tehát a lakosoknak kell fizetniük – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Ezért függetlenül attól, hogy településenként milyen a szelektív gyűjtés, a lerakókba vitt szemétmennyiségre kell fizetni, ezért a közeljövőben elkerülhetetlenül növekszik a szemétdíj – a februári önkormányzati ülésen elhangzott harminc százalékkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés