Első autó, de kinek?

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A jelenlegi elképzelések mellett nem jósolnak fényes jövőt a székelyudvarhelyi autókereskedők az őszre tervezett Első autó programnak, amely fiataloknak nyújtana állami garanciát új személyautó vásárlásához, az Első ház projekthez hasonló módon. A tapasztalatok szerint a fiataloknak nem az új autó beszerzése a prioritás: kevesen vesznek fel hitelt azért, hogy gépjárművet vásároljanak.

Bálint Kinga Katalin

2014. augusztus 12., 20:152014. augusztus 12., 20:15

Még sok a homályos részlet, de azt már tudni, hogy az áfa nélkül legfeljebb 45 vagy 50 ezer lej értékű új autók vásárlását népszerűsítené a kormány egyeztetés alatt álló kezdeményezése, az Első ház mintájára kidolgozott Első autó program. A projektet elsősorban a 18 és 35 év közöttiek számára hirdetnék meg, a tervek szerint már idén ősszel: a programban részt vevők a járművásárláshoz legfeljebb hét évre vehetnek fel kölcsönt, a kötelező önrész a kinézett autó árának 5 vagy 7 százaléka lesz. A székelyudvarhelyi autókereskedők bizalmatlanok a program hatékonyságával kapcsolatban, ugyanis tapasztalataik szerint a program célközönségét alkotó fiatal korosztály jelentős része nem engedhet meg magának egy új személygépkocsit, és kevesen vállalják a hiteltörlesztéssel járó pluszkiadásokat.

Burkolt támogatás a hazai gyártónak?

Az említett árkategóriába, azaz a mintegy tízezer eurós keretbe a Dacia által gyártott járművek, illetve kisebb importautók férnek bele – fejtette ki Borka-Balás Attila, az Euro-car Trading Kft. ügyvezetője, hozzáfűzve, a kezdeményezést elsősorban politikai fogásnak, a kormány részéről a román autógyártó felé irányuló burkolt támogatásnak véli. Nem látja esélyét annak, hogy az Első autó program nagyban befolyásolja az eladási mutatókat, legalábbis a külföldi gyártmányú gépkocsik esetében. A cég által forgalmazott kínálatból például csakis a legkisebb autók, a Toyota Aygo és Yaris férhetnek bele a meghatározott összegbe. Tapasztalatai szerint a 18 és 35 év közöttieknek nem kimondottan fontos, hogy új autójuk legyen: ritkán előfordul ugyan, hogy a szülők végzős gyereküket megajándékozzák egy új járművel, de saját zsebből nem sok fiatal tud kifizetni egy több tízezer eurós kocsit, ráadásul a használt autók piacán sokkal előnyösebb áron juthatnak hozzá.

A fiatal párok, családok többségének egyébként is lényegesebb az, hogy lakást vegyenek, mint hogy kocsijuk legyen. Azokban a társadalmakban, ahol a lakás sokkal drágább az új autónál, talán működne egy ilyen program, itt azonban kétséges – foglalta össze Borka-Balás.

Ritkán folyamodnak kölcsönhöz

Bertalan Andor, az Autogroup Simó Kft. eladási igazgatója lát esélyt arra, hogy a program némiképp fellendítse a hazai gyártmányú autók eladását: mint kiderült, a program által meghatározott értéken belül vannak a Dacia autógyár termékei, beleértve az alapkategóriás Logant, a Sanderót és a Sandero Stepwayt is. A Renault kínálatából azonban jobbára csak a Clio, az alapkategóriás Megane és Fluence fér a keretbe. Meglátásai szerint a természetes személyeknek normális esetben legalább 1500–2000 lejes jövedelmük kellene legyen ahhoz, hogy hitelből autót vásárolhassanak, így elég ritka, hogy kölcsönhöz folyamodjanak, s ha megteszik, igyekeznek mihamarabb letudni. A fiataloknak egyébként elég kis hányada vásárol új autót, ez az eladások legfeljebb húsz százalékát teszi ki – fűzte hozzá, tapasztalataira alapozva. Bár megvan az esély arra, hogy egy ilyen program lendít a vásárlási kedven, az új autóra felvett kölcsön törlesztőrészlete kamattal, gépjármű-biztosítással akár havi 150 euróra is rúghat, ezt bizonyára nem sokan tudják vállalni – matematikázott az eladási igazgató.

Autósűrűség Udvarhelyen

Székelyudvarhelyen azért közel sem ritka jelenség, hogy egy család legalább egy kocsival rendelkezzen: a 2013-as adatokat tekintve a városban majdnem tizenkétezer 12 tonna alatti gépjármű van magán-, míg több mint négyezer jogi tulajdonban. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Székelyudvarhely lakossága 34 257 fő volt, ezt figyelembe véve majdnem minden második udvarhelyire jut egy autó. Ráadásul idén, az év első felében a helyi autókereskedők 15–20 százalékos növekedést jegyeztek az új autók eladása terén az előző év ezen időszakához képest – igaz, ezek jelentős részét jogi személyek bonyolították le. A használt autók eladása mintegy 30–35 százalékkal nőtt, jórészt természetes személyek érdeklődtek e lehetőség iránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés