
Fotó: Kristo Robert
Bírságot kaphatnak azok a háziorvosok, akik megtagadták vagy nem végezték el a tanévet kezdő gyerekek körében az egészségügyi szűréseket. A probléma hétfőn a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal értekezletén is terítékre került.
2014. szeptember 30., 12:092014. szeptember 30., 12:09
A Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetője hétfőn kikérte a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól azon háziorvosok listáját, akik nem végezték el a tanév eleji egészségügyi szűréseket a tanintézetekben. A probléma – melynek gyökere az, hogy kevés az iskolaorvos a megyében – hétfőn a megyei közintézmény-vezetők részvételével a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalnál megtartott heti értekezleten is terítékre került. Hargita megyében mindössze tizenegy iskolaorvos tevékenykedik – legnagyobb számban Csíkszeredában –, de arról, hogy azokon a településeken, ahol nincs iskolaorvos, kinek és milyen körülmények között kellene elvégeznie az egészségügyi szűrést, megoszlanak az álláspontok.
Szerződés hiányában
Soós-Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének vezetője szerint a háziorvosok csak abban az esetben végezhetnek iskolaorvosi tevékenységet, ha az önkormányzatok szerződést kötnek velük. Szerződés hiányában nem vizsgálhatják meg a gyermekeket, mert jelenleg erre nem létezik jogi keret, ráadásul az egészségbiztosítási pénztár sem fizeti külön ezt a tevékenységet. „Létezik egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy ott, ahol nincs iskolaorvos, az önkormányzatok ezt a szolgáltatást leszerződtethetik a háziorvosokkal. Ennek hiányában a háziorvostól senki nem kérheti számon, senki nem teheti kötelezővé, hogy végezze el az iskolaorvosi feladatokat” – hangsúlyozta Soós.
Tizenöten nem jelentettek
A szűrésekkel kapcsolatban Hargita megyében majdnem száz háziorvostól várt jelentéseket a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, és hetventől időben meg is kapta ezeket. Tar Gyöngyi, az intézmény vezetője megköszönte ezeknek a háziorvosoknak a munkáját, azt hangsúlyozva, hogy szerinte ők, vagyis a többség járt el helyesen szakmai és etikai szempontból is. Voltak néhányan, akiktől rendszertelenül kapták meg a jelentést, tizenöt háziorvos azonban egyáltalán nem jelentett, voltak köztük olyanok, akik megtagadták a szűrés elvégzését – közölte Tar Gyöngyi. Szerinte ez garasoskodó hozzáállás, hiszen sok helyen az önkormányzat ingyen biztosít helyiséget a háziorvosi rendelő számára, télen tüzelővel is ellátják azt, vagy támogatják a rendelő rezsiköltségeit, így vállalhatnák a háziorvosok, hogy évente egy alkalommal elmennek az iskolákba a járványmegelőző szűrések elvégzésére.
Udvarhelyszéken szellős a szűrés
Noha a tanévkezdők többsége átesett az egészségügyi szűrésen, az ezret is meghaladhatja azoknak a száma, akik ellenőrizetlenül kerültek be az iskolai közösségekbe, legtöbbjük udvarhelyszéki, vidéki települések tanintézeteibe jár. Korondon a négy háziorvos közül csak három végzett szűréseket, Felsőboldogfalván, Farkaslakán, Székelyvarságon és Kányádban azonban egy sem – mondta el Tar Gyöngyi, azt is közölve, hogy a prefektusi hivatalban megtartott gyűlésen a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetője bírságot helyezett kilátásba a szűrés megtagadásáért.
Kötelező elvégezni, és elszámolható
A 2014–2015-ös egészségügyi keretszerződés értelmében a megelőző szűrés elvégzése szerepel a háziorvosok kötelezettségei között, és az úgynevezett „per capita”, vagyis a fejkvóta alapú finanszírozás részét képezi, tehát abban a fejezetben szerepel, amely a háziorvosok pácienslistája alapján járó finanszírozáshoz rendelt szolgáltatásokat taglalja – mondta el Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója. Azt is közölte, hogy 18 éves korig évente egyszer kötelezően el kell végezzék a betegségmegelőző vizsgálatot a háziorvosok, de ezt a szolgáltatást el is számolhatják a biztosítópénztár felé. A megyei prefektusi hivatalban megtartott értekezleten terítékre került helyzet alapján Duda Tihamér kikérte a szűrés elvégzését elmulasztó háziorvosok listáját a megyei közegészségügyi igazgatóságtól, és mint azt elmondta, kérdőre vonják az említett orvosokat. A vonatkozó előírások értelmében szabályszegésért először figyelmeztetést kaphatnak az orvosok, második alkalommal a „per capita” finanszírozás tízszázalékos megvonását, harmadik alkalommal pedig szerződésbontást eredményezhet az előírások megszegése – közölte a biztosítási pénztár vezérigazgatója.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!