
Fotó: Pál Árpád
A tervezett költségvetés-módosításokról, illetve az energetikai stratégiáról beszéltek az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület MPP–EMNP koalíciójának tagjai szerdai sajtótájékoztatójukon. Az is kiderült, hogy támogatják a távhőszolgáltatás további fejlesztését.
2016. október 26., 19:392016. október 26., 19:39
A törvény szerint legfeljebb október 31-éig lehet módosítani a város beruházási tételeit, új költségvetés elfogadására pedig jó esetben is csak februárban lesz lehetőség, a decemberi parlamenti választások utáni kormányalakítás miatt – magyarázta Jakab Attila, a koalíció frakcióvezetője, hogy miért van szükség a mostani változtatásokra.
Az Éltetőkút utca modernizálására olyan projektekből csoportosítanának át összesen 1,1 millió lejt, amelyek várhatóan nem készültek volna el idén – jelentette ki Jakab. Orbán Árpád alpolgármester rámutatott, ezt a pénzt vissza kell kapniuk a fejlesztési minisztériumtól, erről egyeztettek is az illetékesekkel, ám – „mivel Romániában élünk” – nincs százszázalékos garancia az összeg visszautalására. Ezenkívül pénzeket csoportosítanának át a csereháti napközi, a volt UCECOM épületének korszerűsítésére, továbbá más oktatási és kulturális intézmények fejlesztésére is.
Több mint 540 ezer lejt utalt a kormány a városi kórház modernizálására, és valamivel több mint 500 ezer lejt a személyzeti költségek kifizetésére – sorolta Jakab Attila. Az utóbbi időben jó együttműködés alakult ki a hivatal és az egészségügyi intézmény között, az önkormányzat most azzal segíti a kórházat, hogy napenergiás melegvíz-rendszerre pályáznak. Ez része az előterjesztett energetikai stratégiának is.
Jakab szerint muszáj elfogadni a fejlesztési stratégiát, hogy el lehessen kezdeni a korszerűsítéseket, egyebek mellett a távfűtési rendszerét. A dokumentum célja, hogy 2020-ra húsz százalékkal, 2030-ra pedig harminc százalékkal csökkenjen a káros gáz kibocsátásának mértéke a városban. A stratégia része, hogy szigetelik a tömbházakat, ennek érdekében novemberben pályázik a hivatal. Noha korábban a távhőszolgáltatás fejlesztése ellen voltak a mostani koalícióban tevékenykedő képviselők, véleményük mostanra megváltozott. Úgy gondolják, kár veszni hagyni a befektetett pénzeket, a rendszer gazdaságos működtetésére kell törekedni. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy emelkedni fognak az ifjúsági lakások bérei azok esetében, akik 2015. július 30-a után kötöttek szerződést a városházával.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!