
Fotó: Thomas Campean
Vidéken is napirendre került a közbiztonság kérdése: éjszakai őrjáratozással, térfigyelő kamerák felszerelésével és a házalás korlátozásával kívánják erősíteni a közbiztonságot az udvarhelyszéki községekben, ugyanakkor az állami szervek is jelentős részt vállalnak a feladatból. Falvakon általában a betörések és terménylopások a legjellemzőbb bűncselekmények, ugyanakkor néhol hangoskodásra és vandalizmusra is van példa.
2015. április 10., 10:432015. április 10., 10:43
Különösen nagy hangsúlyt fektetnek Parajdon a közbiztonságra, hiszen a helyi lakosokon kívül minden évben jelentős számú turista fordul meg a településen, akik szintén potenciális áldozatai lehetnek a kisebb-nagyobb bűncselekményeknek – nyilatkozta portálunknak Bokor Sándor, a község polgármestere. Mint mondta, bár összességében biztonságosnak mondható a település, ritkábban előfordulnak betörések, lopások a lakók tulajdonában lévő hétvégi házaknál, főleg azoknál, amelyek a Sóhegyen, illetve a település Bucsin-tetői kijáratánál találhatók.
Galambfalván inkább a terménylopások okoznak kellemetlenségeket – tudtuk meg Gyerkó Levente polgármestertől –, de a községközpontban a segélyosztások alkalmával összegyűlő hangoskodó tömeg is zavarja a helyieket. Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere elmondta, náluk inkább az ünnepek alatt fordul elő, hogy hangoskodók háborgatják az ott élők nyugalmát, ugyanakkor néha vandalizmusra is van példa. Felsőboldogfalván a betöréses lopásokból, illetve a nyári időszakban néhol a terménylopásból származnak gondok – magyarázta Németi Zoltán alpolgármester, megjegyezve, előbbi esetek általában a térségben garázdálkodó bűnszövetkezetekkel hozhatók összefüggésbe. Kovács Lehel, Farkaslaka elöljárója is hasonló problémákról számolt be, kiemelve, hogy a hét folyamán is volt példa betöréses lopásra: egy lakó napközben nyitva felejtette háza ajtaját, az elkövetők pedig ezt kihasználva tulajdonították el „mozgatható” javai nagy részét.
A máréfalvi polgármesteri hivatal külön szakembert alkalmazott, aki éjszakai őrjáratozást végez, mérsékelve ezzel a bűnelkövetők tevékenykedését. Ezenkívül nyolc térfigyelő kamerát is felszereltek a település területén, amelyeknek nemcsak a megelőzésben, hanem az esetleges bűncselekmények körülményeinek felderítésében is lényeges szerepük van. „Utoljára nagyjából egy éve történt nagyobb rablás, amelynek elkövetői ugyan nem helyiek voltak, ám azonosításukban és tettük bizonyításában mégis nagy segítséget nyújtottak a kamerák felvételei” – fejtette ki Dávid Lajos, hozzátéve, hogy a videofelvevőket a község forgalmasabb részein helyezték el. A polgármester elmondta, tavaly megoldották a közvilágítást a Máréfalvi-patak azon részén is, ahol a hétvégi házak többsége található, így remélhetőleg ott is csökken az éjszakai bűncselekmények száma. Nagygalambfalván is több térfigyelő kamerát szereltek fel, amelyeknek különösen fontos szerepük van a közrend fenntartásában, hiszen ott még nincs éjszakai őrjárat. Gyerkó Levente elmondta, utóbbi kérdés megoldása érdekében már több község vezetőségével is egyeztetett, a hallottak alapján pedig egy őrző-védő vállalatot bízna meg az éjjeli szolgálat elvégzésével.
Külsős vállalatot bíztak meg az éjjeli járőrözéssel Felsőboldogfalván, amely tizenegy községben teljesít szolgálatot. Németi Zoltán elmondta, ő maga állítja össze az őrző-védő társaság munkatársainak időbeosztását, amely szerint este tíztől reggel hatig kell szolgálatot teljesítsenek úgy, hogy minden településre többször eljussanak egy hónap alatt – tevékenységüket pedig folyamatosan ellenőrzi a polgármesteri hivatal. „Rendezvényeken, például falunapokon – amikor több felszerelést nem tudnak elzárni a szervezők – külön felkérem a szakembereket plusz munkára, hogy még véletlenül se történjenek kellemetlenségek. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a biztonsági embereknek az esetleges rendbontók visszafogásában, illetve a bűncselekmények megelőzésében van szerepük, az eljárást a rendőrségnek kell lefolytatnia” – fejtette ki Németi, hozzátéve, hogy az őrző-védők csak fehér fegyvereket hordhatnak maguknál (gumibotot, gázsprayt stb.) Hasonló megoldás mellett döntöttek Farkaslakán is az éjszakai őrjárattal kapcsolatban, ahol két ember végez szolgálatot, az év minden napján. Kovács Lehel hangsúlyozta, külön kérte az őrző-védő társaságot, hogy helyi embereket alkalmazzon a munkára, mivel ők ismerik a községben élőket, így a külsősöknél hatékonyabbak lehetnek. „Egyértelműen javult a helyzet a község területén azóta, hogy egy éve elindítottuk az éjszakai őrjáratozást. Mindemellett az eredményesség fokozása érdekében terveink közt szerepel tizenhat térfigyelő kamera kihelyezése is a falvak ki- és bejáratainál, illetve a veszélyesebb helyeken. Ezt nem is lesz nehéz megvalósítani, hiszen a helyi internetszolgáltató megengedte, hogy ingyenesen használjuk optikai kábelekből kiépített hálózatát. Persze semmi sem nyújt teljes körű megoldást, így fontos, hogy a lakók figyeljenek egymásra, tegyék szóvá, ha valami gyanús dolgot tapasztalnak” – mutatott rá Kovács.
Bokor Sándor arról számolt be, hogy amióta három évvel ezelőtt a csendőrséget is bevonták a rendfenntartásba (egy kisebb alakulat kihelyezését kérték a községbe), azóta lényegesen csökkent a bűncselekmények és a kihágások száma, illetve kevesebb a koldus is a község utcáin. Parajd területén jelenleg nyolc térfigyelő-kamera üzemel, amelyek felvételeit a polgármesteri hivatalnál és az állami rendőrség székhelyén is lehet követni. Az éjszakai őrjáratot egy külsős vállalat szakemberei végzik, akik szolgálati autójukkal eljutnak Alsó- és Felsősófalvára is. A községhez ugyanakkor hozzátartozik Békástanya is, ahol egy kisebb közösség lakik, ezért ott ritkábbak rendbontások. Ezek mellett a polgármester – akárcsak az általunk megkérdezett elöljárók mindegyike – hangsúlyozta, jó kapcsolatot ápol az állami rendőrség munkatársaival is, akik nagymértékben hozzájárulnak a közbiztonság erősödéséhez.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!