Egyesület alakult az állami gondozásban nevelkedett fiatalok támogatásáért

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A fogyatékkal élők és hátrányos helyzetűek támogatásáért, illetve az árvaházban nevelkedett fiatalok megsegítéséért alakult meg Udvarhelyen a Tegyünk Egymásért Egyesület, melynek elnökévé Csányi Attilát választották, aki maga is szülők nélkül nőtt fel. Sorstársként ismeri az állami gondozásban felnövő fiatalokra váró buktatókat, ezek elkerülésében próbál segíteni.

Fülöp-Székely Botond

2017. március 06., 13:172017. március 06., 13:17

„Társaimmal nem most kezdtük el ezt a munkát, korábban is próbáltunk különböző foglalkozásokat, kirándulásokat szervezni a fogyatékkal élő fiataloknak, valamint azoknak, akik a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedtek. Ehhez azonban pénzre van szükség, amit pályázatokból lehet előteremteni, ezeken pedig csak egyesülettel lehet részt venni” – magyarázta lapunknak Csányi Attila a Tegyünk Egymásért Egyesület megalapításának okát.

Az egyesület egyik legfontosabb célkitűzése, hogy „védett otthonokat” hozzanak létre a fiataloknak – akik az árvaházi neveltetés miatt csak „sorstársakként” emlegetik egymást –, ahol biztonságban lakhatnak, mesélte Csányi. Mint mondta, emellett munkát is kell biztosítani nekik, így hosszabb távon kisebb famegmunkáló és egyéb műhelyek üzemeltetésében is gondolkoznak. A kézművesség szintén egy olyan tevékenység, amit akár a fogyatékkal élők is szívesen végeznek, nekik nemcsak hely biztosításával szeretnének segíteni, de az elkészült termékek értékesítésében is.

Kevesen vannak azok, akik maguktól megtalálják a helyes utat, a tapasztalat szerint az állami gondozásból kikerülve sok tehetséges fiatal a bűnözői életmódot választja, másokból pedig áldozatok lesznek – magyarázta Csányi. Tudomása szerint többen ülnek most is börtönben kisebb-nagyobb bűncselekmények miatt, olyanok, akik egyébként hasznára lehetnének a társadalomnak. De olyan is előfordul, hogy valakit mások használnak ki: például banki kölcsönt vesznek fel a nevére, vagy általa nem kívánt tettekre kényszerítik. A kitaszítottság, esetleg a megbélyegzés gyakran lelki sebeket okoz a hátrányos helyzetűeknek, emiatt pedig nem egy fiatal menekült öngyilkosságba – mondta el Csányi.

„Az általunk létrehozott közösségbe bárki eljöhet, akár lelkileg feltöltődni is. Munkánk lényeges része az is, hogy közös beszélgetéseket szervezünk, ahol bárki elmondhatja a baját, mi pedig meghallgatjuk és igyekszünk segíteni. Remélem, így sikerül minél több fiatalt a helyes irányba terelni, nem kallódnak el a tehetséges és a társadalom számára is hasznos emberek. Többnyire egymást viszik a bajba, így a mi feladatunk az is, hogy pozitív példát mutassunk” – fogalmazott az egyesület elnöke. Hozzátette, ő maga is állami gondozásban nevelkedett, és onnan kikerülve saját bőrén tapasztalta a sorstársaira váró buktatókat. Ezért is érzi úgy, hogy segíteni tud majd nekik.

Nagy feladat vár az egyesület tagjaira, akiknek eleinte önkéntesekként kell dolgozniuk, hogy működhessen a szervezet. A későbbiekben pályázatokból és támogatók segítségével oldanák meg, hogy fizetést biztosítsanak az állandó munkatársaknak. Jelenleg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) által működtetett Szabad Európa Kávéházban szerveznek tevékenységeket sorstársaiknak, de Csányi abban reménykedik, hogy saját székhelyet is létesíthetnek egyesületüknek. Erről már folynak is az egyeztetések a polgármesteri hivatallal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés