
Fotó: Veres Nándor
Évek óta küzdenek a csótányok ellen a Tábor utcai nyugdíjastömbházak egyikének lakói, mégsem sikerült megszabadulniuk tőlük. Az okokról a tömbházak gondnokánál érdeklődtünk, valamint a probléma megoldása érdekében egy szakember véleményét is kikértük.
2013. március 06., 17:592013. március 06., 17:59
2013. március 06., 19:332013. március 06., 19:33
A Tábor utca 3B-ben 47 lakrész van, melyekben nagyrészt kisnyugdíjasok élnek, ezekért a szociális lakásokért pedig bért fizetnek. Ottjártunkkor több lakossal elbeszélgetve kiderült, hogy az elmúlt három év alatt legalább öt alkalommal kellett csótányirtást végeztetni a lépcsőházban és a lakrészekben. „Sajnos több lakásban is előfordulnak csótányok, és több alkalommal végeztek irtást is, legutóbb tavaly ősszel, de mivel sok a kisnyugdíjas, a villany- , gáz- és fűtésszámlák mellett nem mindenki tudja kifizetni annak költségét” – mesélte az egyik lakos, aki szerint gyakrabban és rendszeresebben kellene irtást végeztetni. Elmondta, hogy az újra és újra előbukkanó csótányokat rovarirtó spray-vel maga pusztította el lakásában. Egy másik lakó szerint leginkább azokban a lakrészekben van gond, ahol nem tudnak rendszeresen takarítani az idős emberek.
Be kellene tartani a szabályokat
Megkerestük Sándor Editet, a tömbház gondnokát is, aki hasonlóképpen vélekedett a több éve fennálló problémáról. „Sok itt az idős ember, akinek rengeteg bútora, tárgya van, lakásaik is nagyon zsúfoltak, ezért amikor kihívtuk a rovarirtókat, nem volt hova elpakolni a dolgaikat” – közölte a gondok, aki szerint ez is akadályozta a csótányok teljes kiirtását. Elmondta, egyesek nem értették meg annak fontosságát, hogy ahhoz, hogy a rovarirtó szer megfelelően ki tudja fejteni hatását, legalább egy óráig el kell hagyni a lakást, és azalatt nem szabad szellőztetni. „Sokan ahogy elmentek a szakemberek, visszamentek lakásukba, és azonnal kiszellőztettek” – emlékezett vissza Sándor, majd hozzátette: egy teljes rovarirtásért, melynek során a lakásokon túl a pincét és a lépcsőházat is kitisztították, valamivel több mint 600 lejt fizettek. „Első alkalmakkor a lakbérekből fizettem ki ennek díját, később pedig leosztottam a lakókra, de a téli hónapokban mindenkinek sok a kiadása, nem lehet ezzel is terhelni a kisnyugdíjasokat” – fejtette ki Sándor, aki szerint mindenkinek saját érdeke, hogy tiszta legyen a lakása. „Korábban, ha több lakótól is érkezett panasz, azonnal kihívtuk a tisztító céget, és felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy mikor tartózkodjanak feltétlenül otthon. Ha újra fennáll ez a probléma, akkor tavasszal ismét kihívjuk a szakembereket, de ha a lakók nem tartják be az előírásokat, akkor nem sokat ér a rovarirtás” – hangsúlyozta.
Fontos a higiénia
A csótányok kiirtásáról annál a cégnél érdeklődtünk, amely a Tábor utcai tömbházban is több alkalommal végzett tisztítást. Györfi Zoltán, a 3D Clean Service Kft. társtulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy a rovarok teljes kiirtása időigényes folyamat, és annyiszor kell fellépni ellenük, ahány alkalommal megjelennek. „Az említett tömbházban több alkalommal jártunk már, de sajnos annyira zsúfolt egy-egy lakás, hogy szinte lehetetlen elérni azokat a helyeket, ahol a csótányok rejtőznek. Mindemellett arról sem sikerült a lakókat meggyőzni, hogy több figyelmet fordítsanak a tisztaságra és legfőképpen a konyhai részt rendszeresebben takarítsák, hiszen a csótányok minden hulladékot megesznek, és igencsak gyorsan szaporodnak” – magyarázta a szakember.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!