Színes labdák megvásárlásával segíthették az udvarhelyiek vasárnap a homoródalmási Farkas Szilárd felépülését. Az Areopolis Floorball Sportegyesület idén is megszervezte a Nagy dobás elnevezésű jótékonysági rendezvényt.
2016. december 18., 20:002016. december 18., 20:00
2016. december 18., 20:412016. december 18., 20:41
A székelyudvarhelyi Rákóczi Sportcentrumban megtartott vasárnap délutáni eseményen a Black 69 és a Floorbulls csapat mérkőzött meg egymással. Az idei rendezvényt és a jótékonykodók által színes labdákra váltott adományokat Farkas Szilárd gyógyulásának elősegítésére ajánlották fel – mondta el megnyitóbeszédében Csáki Gergely, az egyesület elnöke.
Szilárd története megérintette őket, hiszen sérülése előtt ő is sportolt, és bár súlyos balesete miatt akadályozva van, mégis küzd azért, hogy mielőbb talpra álljon. A Black 69 tiszteletbeli taggá fogadta, és egy mezt adtak át neki, Szilárd régi mezszámával. Ezt követően elkezdődött a mérkőzés, az első gól után a közönség bedobálta a rengeteg színes labdát, majd az eseményt Facebookon megosztók között kisorsoltak egy-egy ajándékutalványt.
A helyszínen több mint 1600 lej gyűlt össze a labdákért fizetett adományokból, de aki valamiért nem tudott jelen lenni, hétfőn még adakozhat a szervezőknél, illetve az UFF-irodában, a Kossuth Lajos utca 20. szám alatt.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!