
Fotó: Pál Gábor
Közel hatvanan vettek részt a kedden este nyolc órától rendezett gyertyás megmozduláson a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában, ahol a Rétyre tervezett osztrák fakitermelő telep építése ellen tiltakoztak.
2013. május 07., 21:052013. május 07., 21:05
2013. május 08., 10:062013. május 08., 10:06
Az összegyűlt fiatalok a Ne vágj ki minden fát! című dalt énekelték el, majd Bolyai Csaba, a Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács (Minta) székelyudvarhelyi elnöke szólalt fel. Az eseményen jelen voltak az EMNP, illetve az EMNT udvarhelyi és udvarhelyszéki elöljárói, valamint a párt országos elnöke, Toró T. Tibor is.
A gyertyák meggyújtása előtt néhány gondolatot hallhattunk a természetvédelemről és a tudatos életmódról, valamint egy szavalat is elhangzott. Az ezer gyertyából kialakított írásból is kiderült, miért gyűltek össze az emberek Udvarhelyen: a székelyföldi erdőkért. Emellett egy petíciót is alá lehetett írni, mellyel ugyancsak a mértéktelen fakitermelés ellen tiltakoznak a szervezők.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!