
Kiértékelték az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) közel két hónappal ezelőtt meghirdetett Instázd fel magad a falra, de van képed hozzá? rendhagyó Instagram-kiállítását.
2015. augusztus 27., 13:482015. augusztus 27., 13:48
Tizenegy témában összesen negyvenöten küldtek be fotókat, amelyekből 278 képet állítottak ki – ezeket augusztus 17. és 24. között tekinthették meg az érdeklődők a rendezvényre átalakított II. Rákóczi Ferenc utcai Szabad Európa Kávéházban.
Hétfőn este a program zárásaként eredményt hirdettek: Takács Andrea szerezte a legtöbb lájkot az Instagramon összegyűlt képek közül, a 273 szavazatnak köszönhetően tehet egy kört egy profi raliversenyzővel a Hargita Rallyn.
Ambrus Krisztina a tíz napig tartó kiállítás helyszínén 45 szívecskét gyűjtött fényképével – ez egy kört jelent számára gyrocopterrel Székelyudvarhely felett. A szakmai zsűri Pálfi Attila fotóját értékelte a legjobbnak, jutalma egy 3D-s szemüveggel ellátott videotelefon.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően a beküldők között több különdíjat is kiosztottak a szervezők, utalványokat kapott például az a három jelentkező, akik az első helyezetten kívül a helyszínen a legtöbb szívecskét gyűjtötte. A kiállítás zárásaként, szerdán este kiértékelték a programot, és a nyertesek is átvehették díjaikat.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!