Diákmunkás átverés

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Keserű tapasztalattal végződött egy tizenhat éves lány első diákmunkás élménye Székelyudvarhelyen: munkaadójának bánásmódja miatt alig négy nap után fel kellett mondania. Tóth Tímea portálunknak elpanaszolta, több esetben túlóráznia kellett – a megbeszélt tíz helyett volt, hogy tizenöt órát dolgozott –, erre azonban nem kapott több pénzt. Ráadásul, mint mondta, szüleit sem értesíthette, mert főnökei megtiltották a telefonhasználatot.

Fülöp-Székely Botond

2014. július 07., 19:232014. július 07., 19:23

Tóth Tímea termékcsomagolással, takarítással és zöldségpucolással foglalkozott az udvarhelyi vállalkozásnál. Elmondása szerint napi tíz órát kellett dolgoznia, de volt olyan nap is, amikor a munkaidőn túl legalább öt órával többet kellett maradnia, a munkaadó pedig leszögezte, a túlórákat nem fizeti ki. „Mivel a főnökeim megtiltották a telefonhasználatot, nem tájékoztathattam a szüleimet sem arról, hogy maradnom kell” – mondta a lány, aki az édesanyjával látogatott el szerkesztőségünkbe, hogy panaszát megossza. Ottléte alatt főnökei több alkalommal is üvöltöztek és csúnyán beszéltek vele. „Kiabálni kezdtek, amikor hat óra elteltével pihenni akartam, de az sem tetszett nekik, ha nem az elvárt tempóban dolgoztam. Volt időközben munkaügyi ellenőrzés is, de akkor elbújtattak a munkáltatók, mivel szerződést sem írtunk alá, így valószínűleg feketén alkalmaztak” – részletezte élményeit a diák.

Törvényt szegett a munkaadó

Négy napja dolgozott, amikor édesanyja, Tóth Emese megelégelte a helyzetet, és elment a céghez, hogy kérdőre vonja annak vezetőit. „Ha nem tetszik, el lehet menni – ezt a választ kaptam, ráadásul kijelentették, a ledolgozott munkaórákat sem fizetik ki, annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, július 19-én kiadják a pénzt” – tudtuk meg Tímea édesanyjától. „Mindenhol azt hirdetik, érdemes itthon maradni, mégis több helyen minősíthetetlen bánásmódban részesítik a diákokat és a friss végzősöket. Attól tartunk, hogy a lányunkat ért negatív tapasztalatok komoly hatással lehetnek rá a későbbiekben” – tette hozzá.

Pénz jár a cégeknek a diákok után

Kerekes Mária Magdolnától, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetőjétől megtudtuk, személyenként 250 lejes állami támogatást kapnak a munkaadók, amennyiben diákokat alkalmaznak. Mint mondta, Székelyudvarhelyen eddig 86 fiatal jelezte, hogy szeretne dolgozni a nyári időszakban.

A munkavállalásához egyébként szükség van egy egészségügyi igazolásra, melyet a háziorvosnál kell kiváltani, továbbá egy bizonylatot is kell kérniük iskolájuktól, amelyből kiderül, meddig tart a vakáció. Kerekes Mária Magdolna elmondta, a tizenöt és tizenhat év közötti tanulók esetében szükség van szülői engedélyre is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés