
Fotó: Pál Árpád
Megváltozik a lakosság-nyilvántartó iroda és az anyakönyvi hivatal ügyfélfogadási órarendje Székelyudvarhelyen. Csütörtökönként ezentúl 15 és 18 óra között lehet igényelni, illetve átvenni a személyi igazolványokat, valamint az anyakönyvi iratokat. Ezen a napon a polgármesteri hivatal pénztára is este hatig tart nyitva.
2016. október 27., 12:212016. október 27., 12:21
Ezek azok a közszolgáltatások, amelyek a teljes lakosságot érintik, mivel azonban eddig a legtöbb ember munkaidőben volt kénytelen intézni személyes ügyeit, ez sokszor okozott problémát, fennakadást a munkahelyeken – indokolta az órarend-módosítást kérdésünkre a hivatal sajtóosztálya. Hozzátették, a változtatás mögött a városvezetés által meghirdetett Nyitott kapuk hivatala projekt áll, melynek az a célja, hogy ügyfélcentrikusabbá, barátságosabbá tegye a közszolgáltatások terén tapasztalható gyakorlatot. A későbbiekben tesztelik majd az egyablakos rendszerű ügyfélkaput, illetve a meglévő informatikai rendszert is bővítenék, hogy követhetők legyenek a különböző ügyintézési folyamatok.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!