Dalnokaikról emlékeztek meg Szentléleken

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Az egykor kimagasló eredményt elért dalárdisták emlékezete, valamint az ének nyelvén közösségükhöz ma is szóló kórusok ünneplése volt a negyedik székelyszentléleki falunapok fő motívuma. Az augusztus 9–10-én lezajlott rendezvénysorozaton főként a község tagjai szolgáltattak kulturális programokat.

Bálint Kinga Katalin

2014. augusztus 10., 20:302014. augusztus 10., 20:30

Székelyszentlélek faluünnepeinek egyik jellemzője, hogy azok során valamely mesterség, hivatás képviselőinek kitüntetett figyelmet szentelnek – ez alkalommal Balázsi Dénes nyugalmazott tanár, helytörténész a közösség egykori dalnokait méltatta. A szentléleki négyszólamú dalárda 1935-ben Székelyudvarhelyen énekversenyt nyert, ám nemcsak eredményük, hanem közösségük is példamutató volt – derült ki a beszédből. A harmincegy tagú férfikórus tagjainak tiszteletét a szervezők emléklappal is kifejezték, ezeket a leszármazottak, hozzátartozók vették át. Nem csupán a múltbéli énekesek, hanem a közösségben jelenleg működő Ave Rosa Vegyeskar munkáját is elismerték: a kórus önkénteseit szintén emléklappal jutalmazták.


Kultúra kicsiknek, nagyoknak

A rendezvénysorozatot fotópályázat előzte meg, erre mind a gyerekek, mind a felnőttek küldtek fényképeket – az alkotásokat mindkét nap megtekinthették a helyszínen az érdeklődők. A falunapokon a község számos tagja, csoportja fellépett: a kitüntetett kórus mellett a szentléleki, bogárfalvi, kecseti és kisfaludi diákok néptánc- és zenei előadásokkal, ezenkívül több helyi előadó egyéni előadással örvendeztette meg az iskola udvarán összegyűlt népes közönséget. Koncertet adott továbbá a korondi és az albertirsai fúvószenekar, valamint a szovátai Mezőhavas népi zenekar, Pálpatakáról és Korondról néptánccsoport is érkezett a rendezvényre.

A legkisebbeknek kézműves-foglalkozásokat és vetélkedőket, továbbá regemondó versenyt szerveztek, a sportkedvelőket utcabajnokságra várták a helyi futballpályán. A szombat estét a magyarországi Gerje Party Fúvósegylet koncertje, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristaduó előadása és karaokebuli tette emlékezetessé, vasárnap délután Gozefini bűvész, valamint a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék szórakoztatták a részvevőket. Az idei falunapokat élő zenés utcabál zárta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés