
Fotó: Pál Árpád
Szeptember végén járt le az éves helyi illetékek és adók befizetésének határideje, ezután már büntetőkamatot számolnak fel a későknek.
2016. október 05., 19:052016. október 05., 19:05
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalánál érdeklődve megtudtuk, hogy idén kevesebben teljesítették időben ezen kötelezettségüket, míg például tavaly a természetes személyek 72 százaléka fizette be határidőig a területadót, idén csupán 70 százalékuk.
Ugyancsak a területadó tekintetében cégeknél ez az arány a tavalyi 67 százalékról 50 százalékra csökkent. A gépjárművek utáni illetéket a vállalatok 49 százaléka fizette be szeptember végéig, míg tavaly ez az arány 57 százalék volt. Ez esetben a természetes személyeknek mindkét évben közel 56 százaléka törlesztett. Az épületadó a kivétel, ugyanis azt idén a természetes személyek 78 százaléka fizette ki időben, ami tizenhat százalékkal meghaladja a tavalyi 62 százalékot, azonban jogi személyek esetében a tavalyi 75 százalék 72-re csökkent.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!