
Fotó: Thomas Campean
Elfogadhatatlannak tartja a polgármesteri hivatal által megszabott feltételeket az udvarhelyi Cserkészpajtás Egyesület a Csillagvizsgáló bérbe vételére vonatkozóan, így még nem biztos, hogy ők veszik birtokba az épületet.
2015. december 23., 13:312015. december 23., 13:31
Több szempontból is sántítanak a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnak a régi, romos Csillagvizsgáló bérbe adására vonatkozó feltételei a hosszú távú bérlőjelölt, a Cserkészpajtás Egyesület szerint. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban működő 08. sz. Z. Sebess József cserkészcsapat egyesülete tavasszal kezdett tárgyalni a komoly felújításra váró épület kibérléséről, miután az előző érdeklődő, az Udvarhelyi Info Egyesület visszavonta jelentkezését. Az épületben a cserkészcsapat székhelyét, klubházat, tevékenységeikre alkalmas tereket alakítanának ki. A várva várt jóváhagyás azonban – mindeddig úgy fest – nem kedvez a lehetséges bérlőnek: az önkormányzat mindössze tíz évre kötne szerződést az épületre, amit kevesellnek a cserkészek.
Mint a cserkészegyesület vezetőjétől, Heim Lóránttól megtudtuk, a Csillagvizsgáló épülete jelenleg nem más, mint egy romhalmaz: egyedül a pincéje használható egy alapos takarítás után, a többi komoly felújításra szorul. A munka költségei körülbelül százezer lejre rúgnak úgy, hogy az egyesület alapanyag-adományokat gyűjtene, különféle gyűjtőakciókat és kalákamunkát is szervezne, bekapcsolódva a megyei tanács kalákaprogramjába.
A munka kiterjedne a tetőzet megjavítására, ajtók, ablakok, víz, gáz és villany bevezetésére – utóbbit a polgármesteri hivatal vállalná. Mindezek elvégzéséhez számításaik szerint öt évre lenne szükségük, ám az önkormányzat a szerződés szerint csak négy évet ad a felújításra – részletezte a cserkészek vezetője. Hozzátette, a felújítás után bért kellene fizetniük az épületért, amit nem tartanak korrektnek, tekintve, hogy ők újítják fel az épületet. A leginkább azonban azért aggódnak, hogy csak tíz évre kapnák meg az épületet, s azt követően egyáltalán nem biztos, hogy a városvezetés szerződést hosszabbít velük. Elképzelhető tehát, hogy miután belefektetik a rengeteg pénzt és munkát, megfosztják őket az épület használati jogától.
Az egyesület legalább huszonöt évre kötne szerződést a polgármesteri hivatallal. Úgy tudják, az önkormányzat a korábbi rossz tapasztalatok miatt nem akarja hosszabb időre kiadni az épületet. A mostani feltételeket azonban nem áll módjukban elfogadni, márpedig gyorsan kellene cselekedni, hiszen két év múlva már nem lesz épület, amiről egyezkedni – fejtette ki Heim Lóránt. A Csillagvizsgálót – ha sikerül megegyezni – nem csak az udvarhelyi, hanem a kilenc udvarhelyszéki cserkészcsapat is használhatná tevékenységeihez – ezek összesen 350-360 tagot számlálnak. Az udvarhelyi cserkészcsapatnak 120 tagja van, a legfiatalabb egy, a legidősebb 78 éves.
A székelyudvarhelyi képviselő-testület szerdai önkormányzati ülésén döntene a bérbeadás feltételeiről.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!