Cigaretta a csűrben: odadobták, vagy csak úgy eldobták?

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Még vizsgálják a bögözi kazaltűz okait. A helyi önkéntes tűzoltók feltételezései szerint szándékos gyújtogatás történhetett, ám ezt a rendőrség nem tudta megerősíteni, sőt egyelőre kizárják a szándékosságot.

Veres Réka

2016. február 15., 11:302016. február 15., 11:30

A vonatból látták meg a lángokat csütörtökön, onnan hívták fel a bögözi önkéntes tűzoltóságot. A helyi egység két tűzoltóautóval, valamint húszfős csapattal vonult a helyszínre. Nem sokkal ezután a székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók is csatlakoztak két bevetési autóval. „Kicsit elhúzódott az oltás, ugyanis a csűrben körülbelül hét tonna szénát tároltak, amit előbb ki kellett hordani, hogy ne terjedjen tovább a tűz” – mondta Szigyártó János Attila, a bögözi egység parancsnoka. A tűzoltóknak mintegy két óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat, személyi sérülés nem történt, de a széna használhatatlanná vált. Szigyártó szerint szándékos gyújtogatás történhetett. „Valaki a cigarettájával gyújthatta meg, mástól nem volt mitől lángra lobbannia, hiszen nem volt villamos áram bevezetve a csűrbe” – mondta.

„A sürgősségi esetek felügyelőségének elsődleges helyszínlelése alapján egy cigaretta okozhatta a lángokat a 48 éves bögözi tulajdnos szénakazaljánál” – fejtette ki érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője. Mint elmondta, egyelőre kizárják a szándékosságot, de a nyomozás során kiderült, hogy a tüzet vélhetőleg egy felelőtlenül eldobott cigaretta okozta. Ennek ellenére folytatják a vizsgálódást, hogy kiderítsék az ügy pontos körülményeit. A tűzben mintegy három és fél tonna széna égett el, a tulajdonos 3500 lejre becsülte a károkat.

Idén egyébként ez már a második olyan tűzeset Udvarhelyszéken, melynél felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja. Január első hetében Homoródkarácsonyfalván egy melléképület égett le, akkor Valerian Dima székelyudvarhelyi tűzoltóparancsnok gyanakodott idegenkezűségre. Gheorghe Filip szerint egyébként nagyon ritka Hargita megyében a szándékos gyújtogatás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés