
A Hargita és Maros megyei hegyimentő-szolgálat négy búvárjának segítségével tisztították meg a rugonfalvi tó vízelvezető csövét, amelyet a felgyűlt hordalék eldugaszolt, így árvíz fenyegette a tóhoz közeli területeket.
2017. március 07., 19:342017. március 07., 19:34
Néhány napja figyelték a területet, ugyanis a tóban felgyűlt a víz a hóolvadás következtében, a fölösleges vízmennyiséget elvezető vezeték pedig eldugult. Mivel a vízszint jócskán megnőtt, és nem tudták megállapítani, hogy a töltés meddig tudja megtartani a jelentős vízmennyiséget, úgy döntöttek, hogy iszapmentesítik a vezetéket – mondta el Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentők vezetője az Agerpres hírügynökség tudósítójának.
A négy búvárnak 3,7 méteres mélységben kellett megtisztítania a hordaléktól eldugult vezetéket. Az egyórás beavatkozás nehéz feladatnak bizonyult, hiszen a tó víztükre még fagyos, a víz rendkívül hideg és a zavaros vízben a búvárok semmit sem láttak – mondta el Fekete Örs.
Az udvarhelyszéki rugonfalvi tó 17 hektárnyi területen fekszik, és az amatőr horgászok egyik kedvenc horgászhelye.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.
szóljon hozzá!