
Fotó: Barabás Ákos
Több mint két hónapja várnak a „székely gőzös” újraindítására a Segesvár–Székelyudvarhely vonalon ingázók: bár a szerelvényeket korábban üzemeltető, a vonalat ügykezelő Regiotrans Kft. továbbra sem partner, a CFR-től már ígéretet kaptak a helyi önkormányzatok, hogy akár júniustól újraindulhat a vonatjárat.
2015. május 20., 19:512015. május 20., 19:51
Április eleje óta újraindította járatainak zömét a Regiotrans Kft., illetve a kiesett szakaszok egy részén az állami vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) pótolta a szerelvényeket, egyebek mellett a Szováta–Parajd szakaszon is néhány hete közlekednek már a vonatok: nem így a székely gőzös, amely március 17-e óta vesztegel. Az ügyben már hetek óta egyeztetések folynak, a Hargita megyei tanács illetékesei mind a magán, mind az állami vasúttársasággal felvették a kapcsolatot, az előrelépés azonban a Regiotrans „jóindulatán” múlik, mondta el a Székelyhonnak Incze Csongor.
A megyei tanács alelnöke kifejtette: a két társaságnak írásbeli megállapodást kellene kötnie azért, hogy a CFR átvehesse a kiesett járatok pótlását, a magán vasúttársaság azonban nem kommunikál. „Felvettük a kapcsolatot mindkét féllel, így a CFR-től azt az ígértet kaptuk, hogy belátható időn belül pótolják a vonatjáratokat. A Regiotransszal azonban sem nekik, sem nekünk nem sikerül kommunikálnunk” – jegyezte meg az illetékes. Incze szerint a probléma veleje, hogy az udvarhelyszéki járatok átvételével a Regiotransnak meg kellene térítenie az állami társaság felé a már megkötött és érvényes vasúti bérletek árát, erre azonban nem hajlandók, így inkább kivárnak.
„Nem elhanyagolható az sem, hogy az Udvarhely–Keresztúr szakaszon nagyon rossz állapotban vannak a sínek, hisz mióta a magáncég átvette a rendszert, semmit nem költött a karbantartására, modernizálására. Tehát ha az állami vasút át is venné a vonal üzemeltetését, előbb jelentős felújításra lenne szükség, hogy a vonatok ténylegesen közlekedhessenek” – osztotta meg véleményét. A megyei önkormányzat egyébként több ízben átiratban fordult a közlekedési minisztériumhoz, legutóbb a dokumentumhoz azt a mintegy 400 aláírást is csatolták, melyeket Bögöz község vezetősége gyűjtött az ingázók köréből.
Az aláírásokkal ugyan sokra nem mennek – jegyezte meg Incze –, hisz mint ismeretes, a minisztérium, illetve az állami vasúttársaság is felmérést kért az érintett településektől, hogy naponta hányan ingáznak a székely gőzössel. A felmérés elkészült, már el is küldték azt az illetékeseknek, mondta el kérdésünkre Benedek Árpád Csaba, Székelyudvarhely alpolgármestere. Az udvarhelyi városvezetőség az önkormányzati testület kifejezett kérésére „állt az ügy élére”, azóta több ízben, legutóbb május 6-án tárgyaltak a román állami vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) vezérigazgatójával. „Azt a szóbeli ígéretet kaptuk, hogy júniustól megpróbálják pótolni a kiesett vonatjáratokat. Reményeink szerint mindezt hamarosan írásban is leközlik” – tette hozzá az alpolgármester.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!