Bizalmon alapuló alkalmazás

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Székelyudvarhelyen a tapasztalatok szerint nem túl gyakori, hogy egy család bébiszittert, felvigyázót fogadjon, a példák azonban biztatók: rendszerint idősebb nőket kérnek gyerekfelügyeletre, akikre a kicsik már-már nagymamaként tekintenek.

Bíró Blanka

Bálint Kinga Katalin

2014. december 11., 12:572014. december 11., 12:57

Múlt héten döntött a képviselőház arról, hogy ezentúl hivatalosan is munkának számít a gyerekdajkaság, a törvény az államelnöki jóváhagyás után lép érvénybe. Az előírások szerint hivatásos bébiszitter lehet bármely romániai lakcímmel rendelkező természetes személy, akinek pszichológiai állapota ezt lehetővé teszi, amennyiben sem őt, sem közeli rokonát nem ítélték el jogerősen bűncselekményért, nem követett el szakmabeli visszaélést, nem él együtt jogerősen elítélt személlyel, nem szenved drog-, illetve alkoholfüggőségben, valamint akitől nem vonták meg törvényesen a szülői jogokat. A hivatásos dadus legfeljebb négy gyerek felügyeletét láthatja el, akik életkora nem haladhatja meg a négy évet – derült ki a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium közleményéből.

Üdvözölt intézkedés

A munkavállalók úgy látják, az intézkedés egyik legjobb hozadéka a biztonságérzet, pontosabban az egészségügyi biztosítás, amely korábban nem járt a dajkáknak, a szülők egy része pedig fontosnak tartja, hogy a hivatásos bébiszitterek alkalmassági vizsgán essenek át, illetve szakképesítést szerezzenek. Egyes vélemények szerint azonban ezután sem jelentenek majd be hivatalosan minden felvigyázót, a pluszköltségek és az adózás terhe miatt.

Húszból egy gyereket dada hordoz

Székelyudvarhelyen leginkább nyugdíjasokat kérnek fel a kicsik felügyeletére – derült ki. A székelyudvarhelyi napközi otthonokban általában akad néhány olyan gyerek, akit rendszeresen a dadus visz és hoz, ugyanis a szülők munkájuk miatt ezt nem tehetik meg. A Napsugár Napközi Otthonban például az apróságok mintegy öt százalékát felvigyázóra bízzák a napközis programon kívül – mondta el Bunta Gyöngyi, a tanintézet vezetője. A tanintézet alárendeltségébe tartozó Csicsergő Óvodában a tapasztalatok szerint mindössze egy gyereket bíznak dadusra – mondta el László Ildikó igazgató, hozzátéve, sok olyan szülő, aki nem lehet otthon gyerekével, már kétéves korban beíratja az oviba vagy bölcsődébe.

A harmadik nagymama

A székelyudvarhelyi Gergely Mónika egy közelükben lakó nyugdíjast kért fel ikergyerekei felügyeletére, több mint három éve. Mint elmondta, a kisfiúkat másfél éves koruktól kezdve fokozatosan szoktatták hozzá ahhoz, hogy az édesanyjuknak a kétéves gyereknevelési szabadság lejártával vissza kell mennie dolgozni. Véleménye szerint a dadus kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont, hogy a szülő megbízzon a felvigyázóban, valamint hogy a gyereknek is rokonszenves legyen – mint elmondta, az ő dajkájuk, Ibike néni nagyon szépen, szeretettel foglalkozik a gyerekekkel. A kicsik mostanra úgy szeretik Ibike nénit, mint a nagymamákat, és hiányzik nekik, ha hosszabb ideig nem látják, de olykor a dadus is meglátogatja őket „szolgálaton kívül”, hogy lássa a kisfiúkat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés