
Fotó: Barabás Ákos
Technológiai hibát követett el az a magyarországi vállalkozás, amely július elején rovarirtóval kezelt kukoricatáblába küldte be a székelyudvarhelyi diákmunkásokat címerezni Battonyán.
2016. augusztus 07., 21:502016. augusztus 07., 21:50
Majdnem százötven udvarhelyszéki diákot szállítottak kórházba július 3-án, miután a battonyai mezőgazdasági vállalkozás területén a gépkezelő felcserélte az adott táblára kiírt növényvédő szert, és az azzal lepermetezett kukoricatáblába küldték be címerezni a fiatalokat. Az eset körülményeit az elmúlt hetekben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztályával együttműködve vizsgálta.
A magyar hatóságok szakértők bevonásával foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt nyomoztak az ügyben, nemrég elsőfokú döntés született. Az ügy fejleményeire vonatkozó kérdéseinkre a Békés Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinetje annyit válaszolt pénteken, hogy az elsőfokú döntés szerint technológiai hiba történt a mezőgazdasági vállalkozásnál.
Az agrárcégre, illetve a növényvédő szerek használatát felügyelő szakmérnökre is pénzbírságot szabnak ki az elkövetkezőkben. A részletekről is érdeklődtünk, ám egyelőre nem kaptunk további válaszokat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!