Iskolában lenne a helye, be is tört oda

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Laptopot lopott el a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolából szombat délben egy kiskorú. Három ablakot tört be, úgy jutott be az épületbe.

Veres Réka

2016. február 01., 18:232016. február 01., 18:23

Amint a kiskorú betört az iskolába, a biztonsági rendszer azonnal riasztotta az épület őrzéséért felelős céget – mondta el Lukács Barna, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója, akit az őrző-védő cég értesített az esetről. A térfigyelő kamerákkal is felszerelt intézménybe szombat délben jutott be a fiatal, a hátsó udvarról közelítette meg az iskolát, betörte a könyvtár ablakát, de mivel azon rács van, nem tudott behatolni. Ezt követően betört két másik ablakot is, azokon mászott be az épületbe. Sok ideje nem volt, így csak egy asztalon hagyott laptopot vitt magával, mielőtt megjelentek a vagyonőrök – magyarázta az iskolaigazgató.

A rendőrségi nyomozás során azonosították a 13 éves gyanúsítottat. Az ellopott laptopot is megtalálták nála, elkobozták, és már vissza is szolgáltatták a károsultnak – mondta el Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A székelyudvarhelyi fiatal ellen minősített lopás címén indul kivizsgálás, ám kiskorúról lévén szó, a helyzet megoldása rendhagyó eljárást igényel: egy bizottság felméri, hogy beszámítható állapotban volt-e a betörés idején.

Az iskolában egyébként legutóbb öt-hat évvel ezelőtt volt hasonló betörési próbálkozás, ám az sikertelen kísérlet maradt – mondta Lukács Barna. Elmondása szerint most sem keletkezett nagy kár, a laptopot vissza is szerezte a rendőrség, az ablaküvegeket pedig még a napokban kicserélik. Az eset miatt az igazgató eldöntötte, megerősítik a biztonsági rendszert, megduplázzák a térfigyelő kamerák és mozgásérzékelők számát, ezzel is elejét véve a hasonló próbálkozásoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés