
Bérkiegészítéseket és a társadalmi párbeszéd korábban kiegyezett formájának bevezetését kéri a kormánytól a közigazgatásban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség. Amennyiben nem teljesülnek kéréseik, sztrájkolni fognak.
2013. április 25., 17:122013. április 25., 17:12
2013. április 25., 17:222013. április 25., 17:22
A kormányhoz fordult a közigazgatásban dolgozók szakszervezeteinek országos szövetsége (Federaţia Naţională a Sindicatelor din Administraţie – FNSA) a közigazgatásban dolgozók bérkiegészítései és a korábbi költségmegszorító intézkedések enyhítése ügyében. Az érdekvédelmi szövetség múlt heti, országos konferenciáján fogalmazták meg a kormányhoz intézett kéréseiket. A szakszervezeti tömb a társadalmi párbeszéd törvényének bevezetését kéri a korábban megegyezett formában, ez ugyanis enyhítené a 2011/62-es törvény által korlátozott jogaikat – tudtuk meg Ferenc Tibor Lajostól, a szakszervezeti szövetség területi vezetőjétől, aki Hargita megye mellett további négy megyét képvisel még.
A szövetség kormányhoz intézett kérései között az is szerepel, hogy adják vissza a közigazgatási alkalmazottaknak a vakációs prémiumokat, a tizenharmadik fizetésüket, illetve a kollektív munkaszerződés révén egyéb juttatásokat is, valamint ebédjegyet vagy ételpénzt, a közigazgatási intézmények, illetve a helyi önkormányzatok pénzügyi lehetőségei és saját bevételei függvényében. Kérik ugyanakkor a köztisztviselői állások 2009 óta érvényben lévő zárolásának feloldását is. Ez a megszorító intézkedés nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, leginkább a vidékieket, ugyanis csak hét megüresedett állás után alkalmazhattak egy személyt, emiatt viszont nagyon sok helyen személyzethiány alakult ki. A munka mennyisége nem csökkent, a megmaradt alkalmazottaknak túlórázniuk kell, ám – szintén a korábbi megszorító intézkedések értelmében – ezekre az időszakokra túlórapénzt nem kaphatnak, így a szakszervezeti tömb a túlórapénz visszaadását is kéri – mondta el az érdekvédelmi szövetség képviselője.
Amennyiben a kormány május végéig nem egyezik bele a közigazgatási dolgozók érdekvédelmének kéréseibe, a tömörülés tiltakozóakciókba kezd. Ennek formájáról egyelőre nem született döntés, a szövetség következő ülésén határoznak erről – közölte Ferenc Tibor Lajos, akitől azt is megtudtuk, a FNSA-nak mintegy 350–400 tagja van Hargita megyében, ők a polgármesteri hivatali alkalmazottak, valamint a megyei tanács dolgozói közül kerülnek ki, valamint ezek alárendelt intézményeinek dolgozóiból. A szövetség képviselőjének becslése szerint az érdekvédelem által kért intézkedések mintegy 1500 közigazgatási dolgozót érinthetnek Hargita megyében.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!