Autóbaleset következtében vesztette életét február 8-án, szerdán Portik-Bakai Sándor plébános, a szentegyháziak viszont csak csütörtök este értesültek a haláláról. Nem világos, hogy ez kinek a hibájából történhetett.
2017. február 12., 16:302017. február 12., 16:30
Mint megtudtuk, a plébános szerda hajnalban indult orvosi vizsgálatra Budapestre, és mert nem érkezett meg, a budapesti orvosnő telefonon érdeklődött holléte felől csütörtökön. Este kilenckor, az első hívást követően Tamás István kántor és segítői minden lehetséges szálon próbálták kideríteni, történt-e közlekedési baleset az útvonalon, eljutott-e a határig a plébános, így derült ki, hogy végzetes autóbalesetet szenvedett.
Hajnali egy órára azt is megtudták, melyik kolozsvári kórház halottasházába mehetnek Portik-Bakai Sándor földi maradványaiért. Indulás előtt a helyi rendőrség segítségét is kérték az ügyintézéshez. A baleset helyszíne, ahová szintén eljutottak, a bánffyhunyadi rendőrség hatáskörébe tartozik – az ottani segítőkész ügymenetről is beszámolt a kántor.
A szentegyházasfalvi híveket nagyon bántja, hogy csak harminchat óra elteltével értesültek plébánosuk haláláról – mondta megrendülten Tamás István kántor. A településen azt beszélik, hogy szerda délben téves nevet küldtek le a szentegyházi városi rendőrséghez, ezért nem értesülhettek az érintettek időben a gyászhírről.
Kedves Endre szentegyházi rendőrparancsnok nem erősítette meg és nem cáfolta a szóbeszédet, a baleset helyszínében illetékes megyei rendőr-főkapitányságra irányított információért.
Portik Bakai Sándor plébánost hétfőn helyezik örök nyugalomra szentegyházasfalvi temetőben. A szertartás déli 12 órakor kezdődik a szentegyházi templomban, ahonnan az elhunyt lelkipásztor földi maradványait a helyi temetőbe kísérik.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.