
Tudnak a végzősök esti mulatozásairól az által megszólaltatott intézményvezetők, de személyesen eddig nem igazán keresték meg őket a panaszokkal.
2015. május 29., 13:322015. május 29., 13:32
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója úgy gondolja, nem tehetők felelőssé az iskolák a diákok éjszakai hangoskodásáért, hiszen a tanulók iskolaidőn kívül keresik fel a kocsmákat, ahol alkoholtartalmú italokkal is kiszolgálják őket. „A tanintézményeknek nem áll módjukban ellenőrizni az esti programot” – mondta. Hasonlóan vélekedik a kérdésről Szakács-Pál István, a Bányai János Műszak Szakközépiskola, illetve Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója is.
Előbbi minden évben felkéri a tizenkettedikesek osztályfőnökeit, hogy lehetőség szerint kísérjék el a tanulókat, amikor énekelni mennek, de arra is volt példa, hogy a diákok az iskolában köszöntek el tanáraiktól. Tőkés Zsolt szerint talán a legfontosabb tényező a problémák elkerülése érdekében a tanároktól, illetve a szülőktől kapott nevelés. Ami pedig az énekszót illeti, azért, hogy „ne kornyikáljanak, hanem szépen énekeljenek a diákok”, énekórákat tartanak számukra. Mindezek mellett a Refiben is van lehetőség arra, hogy az iskolában búcsúzzanak el oktatóiktól a végzősök. A Gimnáziumban ugyanakkor – mint Laczkótól megtudtuk – az esetleges kellemetlenségek mérséklése érdekében a végzősök csak a tanév utolsó hetében mehetnek énekelni. Ez egyébként azért is fontos, mert eddig az időszakig a tanárok már nagyjából leadták a tananyagot.
Az éneklés hagyományát alapvetően tehát jónak tartják a megkérdezett intézményvezetők, ám úgy vélik, valahogy külön kellene választani – ha nem elhagyni – az utána következő dorbézolást. A ballagásra való készülésnek természetesen az éneklés is része, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a közelgő érettségiről sem, arra is figyelni kell – szól az intelem.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
szóljon hozzá!