Rövidesen megjelenik a Hivatalos Közlönyben az a törvénymódosító határozat, melynek értelmében nő a fejkvóta alapú finanszírozás bizonyos tanintézmények esetében. Azokról van szó, amelyek az új típusú finanszírozás következtében nagyon nehéz helyzetbe kerültek vagy ellehetetlenültek volna: a step by step osztályok, a művészeti iskolák, valamint a bentlakással, étkezdével rendelkező tanintézmények.
2010. május 03., 11:382010. május 03., 11:38
2010. június 06., 18:592010. június 06., 18:59
Többletköltségeik ellenére ezek ugyanannyi pénzt kaptak volna működési költségeikre, mint más tanintézmények – a normatív finanszírozás ugyanis nem kivételezett, a tanulólétszám alapján szabta meg a finanszírozás mértékét. Azonban egy nemrég elfogadott módosító határozatnak köszönhetően – amelynek kidolgozásában nagy szerepe van Csukás Leventének, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatójának – ezek az iskolák méltányosabb elbírálásban részesülnek majd a pénzek kiutalásakor – tájékoztatott Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője.
Az udvarhelyi tanintézmények közül a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola esetében nő a legnagyobb mértékben, 24 százalékkal a finanszírozás, elérve a 80 százalékot. A törvénymódosítás előtt ez a középiskola volt a legrosszabb helyzetben, a maga 56 százalékával. A Bányai János Műszaki Kollégium esetében a finanszírozás aránya 86-ról 91 százalékra nő, ugyanis az új fejkvóta-együtthatók értelmében a bentlakással rendelkező tanintézmények minden bentlakó tanuló után 1132 lejt kapnak majd. Az Eötvös József Szakközépiskola szintén 5 százalékos növekedést könyvelhet el, 77-ről 82 százalékra nő a finanszírozása. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumé 88-ról 94-re, a Tamási Áron Gimnáziumé pedig 87-ről 92-re. A step by step osztályok esetében majdnem megduplázódik a finanszírozás aránya, ezáltal tanulónként 4057 lejre emelkedik, így a Benedek Elek Líceum esetében az arány 76 százalékról 85-re nő. A törvénymódosítás következtében a Kós Károly Szakközépiskolában 100% fölé emelkedik a finaszírozási arány, ugyanis 95-ről 102 százalékra nő.
A kormány által elfogadott módosító javaslatok egy másik újdonsága, hogy ilyen esetben lehetőséget adnak a 100 százalék fölötti összegek újraosztására megyei, illetve helyi szinten – közölte Ferencz S. Alpár. A korábbi előírások értelmében erre nem volt lehetőség, a fennmaradó összegeket vissza kellett utalni a központi tartalékalapba. A főtanfelügyelő ugyanakkor elmondta, a fejkvóta-együtthatók további növekedésére számítanak például a speciális, a szorvány- és a kisebbségi oktatás esetében. Ezeknek, illetve a visszaosztás lehetőségének köszönhetően remélhetőleg minden tanintézmény eléri a százszázalékos finanszírozást a normatív rendszerben.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.