Az ANI összeférhetetlenséget állapított meg Kinda Levente kardiológusnál

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Összeférhetetlennek minősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Kinda Leventét, a székelyudvarhelyi városi kórház kardiológiaosztályának osztályvezető főorvosát, mivel funkciójával egy időben ügyvezető saját magánrendelőjénél. A doktor szerint magánrendelőjében csak orvosi szolgáltatásokat nyújthat, osztályvezetőkent pedig nem felel a közbeszerzésekért, ezért amint megkapja a hivatalos értesítést, fellebbezni fog.

Veres Réka

2017. március 03., 18:282017. március 03., 18:28

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség csütörtökön kiadott közleménye szerint három másik vezető pozícióban lévő orvos mellett Kinda Levente székelyudvarhelyi kardiológus esetében is összeférhetetlenséget állapítottak meg.

A közlemény szerint 2006. május 2. és 2017. január 12. között Kinda Levente összeférhetetlen volt, mivel egyidejűleg volt a székelyudvarhelyi városi kórház kardiológiaosztályának osztályvezető főorvosa és menedzser magánrendelőjénél, a Cardio Kft.-nél. Az ANI közleménye szerint a kardiológus ezzel áthágta a 2006-ban megjelent 95-ös számú törvény 178-as cikkelye első bekezdésének b. alpontját, illetve a 185-ös cikkely 15-ös bekezdésének módosított és kiegészített előírásait. A közleményben arról is beszámol az ANI, hogy az érintetteket már értesítették a felülvizsgálat elindításáról, az azonosított elemekről, valamint arról, hogy joguk van törvényes képviselőhöz, illetve ahhoz, hogy felmutassák az ügynökségnek a szükségesnek ítélt információkat. Amennyiben az ANI által megfogalmazott vádakat nem tudják megcáfolni, elveszthetik funkciójukat, és három évig nem tölthetik be azt.

Megkerestük Lukács Antalt, a városi kórház menedzserét, aki elmondta, hogy intézményvezetőként nem kíván véleményt alkotni, hiszen ezek „egyéni jellegű dolgok”. Hozzátette, hogy országszerte hasonló összeférhetetlenségek lépnek fel azoknál az orvosoknál, akik rendelőiket kft.-ként működtetik. Lukács szerint az ügynökség értesíti a kórház vezetőségét is, de nem velük, hanem az orvosokkal tárgyalnak. A kórházmenedzser szerint ilyen esetekben az orvosoknak kell megoldaniuk a helyzetet, amennyiben nem cáfolják meg a megállapított összeférhetetlenséget: vagy osztályvezetői pozíciójukról, vagy korlátolt felelősségű társaságuk vezetéséről kell lemondaniuk.

„Ez már hároméves történet” – magyarázta Kinda Levente kardiológus. Mint mondta, három székelyudvarhelyi orvost, Szentannai Dénest, Fehér Istvánt és őt értesítették a kivizsgálás elkezdéséről. Az első értesítést követően egy másikban közölték, hogy összeférhetetlennek találták, és felszólították, mutassa be nézőpontját. A főorvos elmondta, személyesen ment el Bukarestbe a kivizsgálást végző felügyelővel egyeztetni. Tőle tudta meg azt is, hogy a kereskedelmi kamara adatbázisából választották ki azokat az orvosokat, akik kft.-ket alapítottak, hogy magánrendelőket nyissanak. Kinda szerint valójában a rendelő szervezési formájába kötöttek bele. Úgy érzi, harcot indítottak az orvosi magánrendelők ellen, noha ezekben a doktorok szabad idejükben végzik a vizsgálatokat, és pénzük java részét azok fenntartásába fektetik.

„Szinte az összes orvosnak van egy rendelője, ahol beteget vizsgál, ám a kereskedelmi kamara nyilvántartásában korlátolt felelősségű társaságként és korlátolt kereskedelmi tevékenységgel szerepel. Azért van az idősebb orvosoknak kft.-re bejegyzett rendelőjük, mert korábban csak abban a formában lehetett elindítani, csak később lehetett egyéni vállalkozásként is. Én 1994-ben nyitottam az orvosi magánrendelőmet, akkor valóban bármit lehetett volna árulni, ám a későbbieknek egy újabb törvénnyel kötelezték a tevékenység korlátozását, így azóta csak orvosi szolgáltatásokat nyújthat a magánrendelő” – mondta. Megjegyezte, a 2006-os törvény megjelenésekor nem értesítették az osztályvezetőket, hogy az összeférhetetlenség elkerüléséért választaniuk kellett volna funkcióik közül.

Az ügyiratáért felelős ANI-felügyelő Kindának azt javasolta, hogy a számvevőszéken cáfolja meg az összeférhetetlenséget. Hozzátette, amint az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség ajánlott levelében küldött értesítését megkapja, 15 nap áll majd rendelkezésére, hogy továbbítsa fellebbezését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés