
Megjavítják a Hodgyán áthaladó 137-es megyei út egyik vízelvezető csatornáját. Az évek óta rossz állapotban lévő, beomlott csatorna rengeteg gondot okozott a helybélieknek: kiadós esőzések idején elöntötte a víz a környező házak udvarát, de balesetveszélyessé is vált az érintett szakasz.
2015. június 30., 21:382015. június 30., 21:38
Az ott lakók az évek során már azt is felajánlották, hogy összegyűjtik a szükséges pénzt, és közmunkával megjavítják a vízelvezetőt, de erre a falu önkormányzata nem adhatott engedélyt, mert megyei út lévén a megyei önkormányzat felelős az útért.
A többszöri panasznak voltak részeredményei, egyik alkalommal „egy helyszíni felmérést követően új koptatóréteget terítettek el a gödör fölött, de a probléma továbbra sem oldódott meg” – panaszolta el portálunknak László Álmos hodgyai lakos. Németi Zoltán, Felsőboldogfalva község alpolgármestere szerint túl sokáig váratott magára a megoldás, nem hiába érezték a hodgyaiak, hogy gondjuk nem élvez prioritást. Nem így kedden, amikor a reggeli órákban munkacsoport zárta le a 137-es utat Bikafalvánál, és nekifogtak megjavítani a megrongálódott részt.
„Többször jeleztük a megyei önkormányzatnak, hogy a petki munkálatok után erre is bízzák meg a vállalkozót, ez ugyanis már nem halasztható tovább. Az eddigi munkálatok csak ragtapasz jellegűek voltak, immár elérkezett az idő, hogy átvágják az utat és új betoncsövet helyezzenek el” – magyarázta az elöljáró. A régi áteresz egyébként nem a mai terhelésre volt megépítve, sokkal kisebb forgalomra tervezték – vázolta a helyszínen dolgozók vezetője, akitől megtudtuk, most olyan betoncsövet helyeznek el a sáncban, amely képes lesz elvezetni az áradásokat. A vezető azt ígérte, hogy még minél hamarabb járhatóvá teszik az utat, nemsokára pedig aszfaltozni is fognak.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!