
Fotó: Veres Réka
Dienes Sándor Lajos és Kelemen Hajnal kiemelkedő tevékenységét és munkásságát díjazta idén a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány kuratóriuma a szerdán délután tartott ünnepségen a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
2014. szeptember 11., 15:122014. szeptember 11., 15:12
Idén immár tizenötödik alkalommal adták át az Erdély neves orvostudósának emlékére alapított díjat Székelyudvarhelyen. Az ünnepségen Pécsi-Kolumbán Imola önkormányzati képviselő a város nevében megköszönte az orvosok munkásságát és itthon maradását. A díjak átadásán jelent volt Zsigmond Barna Pál csíkszeredai magyar főkonzul is, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyar orvostársadalomnak szüksége van a hasonló rendezvényekre. Az eseményen több olyan szakember is megjelent, akiket korábban díjazott az alapítvány kuratóriuma.
Az ünnepségen dr. Balla Árpád, az alapítvány elnöke mutatta be az elmúlt évek tevékenységeit, feltárva a közönség előtt azt a több tíz rendezvényt, amellyel az orvosok és gyógyszerészek munkáját támogatták, emellett bemutatta azt a harminchat szakembert, akik munkásságukkal eddig Pápai Páriz Ferenc-díjban részesültek. Ezt követően dr. Péter H. Mária a Pápai Páriz Ferenc által írt Pax Corporis című műben szereplő gyógynövények felhasználási módjait ismertette. A könyvben megemlített több mint háromszáz növény közel száz betegség kezelésére volt alkalmas.
A jubileumi díjátadón prof. dr. Dienes Sándor Lajos, Kolozsváron született professzor több mint öt évtizedes szakmai és tudományos munkásságát ismerte el a kuratórium. Dr. Dienes a munkaegészségtan terén ért el kiemelkedő eredményeket. Az oktatásban elért eredményeiért díjazták még dr. Kelemen Hajnal gyógyszerészt is.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
szóljon hozzá!