Aszfaltút épül Agyagfalva és Székelymuzsna között

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Hamarabb juthatnak el többek között Brassó megyébe Bögöz község, illetve a környékbeli települések lakói, miután megépül az az aszfaltút, amelyet Agyagfalva és Székelymuzsna közé terveznek a fejlesztési minisztérium által biztosított összegből. A munkálatokat már korábban elkezdték, és a tervek szerint jövő nyár elejéig be is fejeznék – számol be hétfői lapszámában az Udvarhelyi Híradó.

Székelyhon

2015. július 27., 12:072015. július 27., 12:07

Átlagosan hat méter széles aszfaltutat építenek Agyagfalva és Székelymuzsna között, ami nemcsak két szomszédos községet (Bögözt és Székelyderzset) köt majd össze, hanem megkönnyíti a közlekedést Hargita és szomszédos megyéi között is – fejtette ki az Udvarhelyi Híradónak Farkas Mózes bögözi polgármester. Rámutatott, a DC 15-ös út kiépítésével a Székelykeresztúr irányából érkezők mellett a Székelyudvarhely felől jövőknek is idő- és pénzmegtakarítást fog jelenteni, amennyiben Székelyderzsbe szeretnének eljutni – utóbbiaknak nagyjából tíz kilométerrel kell kevesebbet autózniuk, ha az említett utat választják.

Az út kialakításával kapcsolatos munkálatokat tavaly ősz végén kezdték el, és jövő év júniusában be is fejeznék – magyarázta az ütemtervet az elöljáró, hozzátéve, hogy a projekt összértéke (amit Bögöznek utal a fejlesztési minisztérium) közel 5 millió 300 ezer lej. Ebből nagyjából négy kilométer utat kell megépíteni Agyagfalvától a derzsi községhatárig. Idénre több mint 630 ezer lejt irányoztak elő, amelyből egyebek mellett a keskeny községi út kiszélesítését, valamint a sáncok, az átereszek, illetve a támfalak megépítését finanszírozzák. Utóbbira feltétlenül szükség van, hiszen félő, hogy esőzések esetén nagyobb mennyiségű föld csúszhat az útra a meredek dombokról. A kövezés már több száz méteren megtörtént  – Agyagfalvától kezdődően –, azonban az út kiszélesítésével párhuzamosan ezzel is szeretnének továbbhaladni, hogy rossz időben ne csúszkáljanak a különböző munkapontokon dolgozó nagyméretű gépek. A tervekben előírt paraméterek betartása érdekében a későbbiekben több fát is ki kell majd vágni az út mentén – részletezte Farkas Mózes, megjegyezve, hogy korábban is végeztek már hasonlót. „Az illetékesek azt ígérték, ha jól halad az építkezés és további összegekre lesz szükség idén a folytatáshoz, akkor azt a költségvetés-kiegészítések időszakában utalni fogják” – szögezte le a községvezető, hozzátéve, hogy tudomása szerint a Székelyderzs községhez tartozó részen további három kilométer utat fognak építeni.

Farkas Mózes rámutatott, mások mellett a muzsnai lakóknak is fontos, hogy megépüljön az út, hiszen ők szárazság idején gyakran átjártak a Küküllő mentére, hogy vizet vigyenek haza a folyóból. Ugyanakkor lényeges, hogy az Agyagfalvi kereskedők, akik többnyire Brassóba járnak áruért, 20–25 kilométert rövidíthetnének. „Nyáron rendszerint használható volt a községi út, télen viszont teljesen járhatatlan, mivel nem volt lehetőség a hóeltakarításra” – emelte ki az elöljáró, megjegyezve, hogy miután aszfalt kerül az útra, természetesen a hóeltakarítás is meg lesz oldva.

A teljes írás az Udvarhelyi Híradó július 27-én, hétfőn megjelent lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés