Amszterdamig is elfuthattak volna

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Könnyekig hatódhattak mindazok, akik vasárnap délelőtt ellátogattak a székelyudvarhelyi strand bejáratához: a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány immár harmadik alkalommal megrendezett Fuss Neki! elnevezésű adománygyűjtő akcióján hidegben is több mint százhúszan szaladtak tizenkét jó ügyért, sokan két órán keresztül.

Bálint Kinga Katalin

2014. október 19., 18:312014. október 19., 18:31

2014. október 19., 19:012014. október 19., 19:01

Az eddigi legsikeresebb Fuss Neki! adománygyűjtő akcióját tartotta meg vasárnap délelőtt a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány: több mint százhúsz futó vállalta azt, hogy csípős hidegben is síkra száll tizenkét szervezet humanitárius céljáért, és minél több kört futva a lehető legtöbb adományt gyűjti össze. A futók – akiknek fix vagy körönkénti összeget lehetett felajánlani – délelőtt tíz órakor álltak a rajtvonalhoz, a közösségi futás két órán át zajlott a strand és a sétatér Tamási Áron utcai bejárata között, egy 1,3 kilométeres szakaszon. A benevezett egyesületek egy része először vett részt a programban, őket meglepte annak sikere – Nagy Katalin, a legtöbb, azaz húsz futó által támogatott Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért egyik alapítója például elmondta, nem gondolta, hogy ilyen sokan céljuk mellé állnak, és segítik őket, hogy felépíthessék új foglalkoztató központjukat.

Az Egy Mosoly az Életért Egyesület részéről Lőrincz Edit is hasonló sikerről számolt be: ők az idősek otthonaiba, illetve gyerekotthonokba csempésznek vidámságot ajándékokkal és közös mulatságok alkalmával. Jórészt önkénteseik, a református kollégium diákjai szaladtak azért, hogy programjaikhoz beszerezhessék a szükséges eszközöket, felszereléseket, és meglepő módon még diáktársaik is adományoztak nekik, így meglesz a szükséges összeg – mesélték boldogan. A Béta-Dobó-Vágás térségi tanintézetekben biztosítaná a zavartalan működést a Három Hegy Ifjúsági Egyesület: ott létszámhiány miatt megszűnés fenyegeti némely iskolát és óvodát, ám a gyerekeknek sokféle foglalkozásokat tartanak, ezekhez szerzett támogatást többedmagával Gál Barna és Antal Gergely. Az idei akció során közel 46 ezer lej adományt sikerült megszerezni, ezt jövő héten kell kifizetni az SZKA székhelyén, a Kossuth udvarban. A futók összesen 1581 kört róttak le, amely mintegy 2055 kilométerrel egyenértékű – ez hosszabb, mint az innen Amszterdamig vezető út.

Az adománygyűjtés eredményei:

Betfalvi Ifjúsági Szervezet:  7465 lej, amelyből a helyszínen 400 lej
Dr. Verestóy Attila Alapítvány: 11 660 lej, amelyből a helyszínen 1995 lej
Ebremény Egyesület:  2635 lej, amelyből a helyszínen 490 lej
Egy mosoly az Életért Egyesület: 1963 lej, amelyből a helyszínen 615 lej
Feel Good Sportegyesület: 3855 lej, amelyből a helyszínen 1430 lej
Kapuk Iskolája Egyesület: 3865 lej, amelyből a helyszínen 85 lej
Három Hegy Ifjúsági Egyesület: 1225 lej, amelyből a helyszínen 300lej
Kriza János Iskola Alapítvány: 1570 lej, amelyből a helyszínen 0 lej
Orbán Alapítvány: 1130 lej, amelyből a helyszínen 335 lej
Pro Down Alapítvány: 5670 lej, amelyből a helyszínen 820 lej
Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért és SZIK Baranta Egyesület: 4025 lej, amelyből a helyszínen 770 lej
UIET: 1270 lej, amelyből a helyszínen 260 lej.

A helyszínen összesen 7500 lej gyűlt.

A felajánlások és adományok teljes összege: 45 718 lej.

Összesen 123 futó állt rajthoz, a rendezvény lebonyolítását 30 önkéntes
segítette.

A legtöbb kört Ilyés Ferenc és Orbán Attila futotta (25 kört, körülbelül 32 km –
Feel Good Sportegyesület).

A legtöbb adományt Szalló Réka gyűjtötte: 3970 lejt (Dr. Verestóy Attila
Alapítvány).

A szervezetek a jövő héten begyűjtik a felajánlott adományokat, szerződést kötnek az SZKA-val és hozzá is foghatnak a projektek kivitelezéséhez, amelyre három hónap áll rendelkezésükre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés