Amik az EU-s csatlakozáshoz kellettek, de már alig használják

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A legtöbb udvarhelyszéki településen már csak a földből kiálló rozsdás fémöntvények jelzik, hogy egykor működtek azok a közkutak, amelyeket Románia Európai Unióba való belépésének feltételeként kellett felszerelni. A projekt egyetlen haszna az volt, hogy a kutakat tápláló vízvezeték-rendszerekre rá lehetett csatlakoztatni a lakóházakat, így könnyebben kiépülhettek a vidéki ivóvízhálózatok. Vannak községvezetők, akik szerint a lakók mértéktelenül használták a vizet, ezért zárták el a közterületen lévő csapokat.

Fülöp-Székely Botond

2016. október 11., 13:122016. október 11., 13:12

1997-ben született meg az a kormányrendelet, amely kötelezte az ivóvíz-hálózati rendszerrel nem rendelkező települések önkormányzatait, hogy száz méterenként építsenek közkutakat, amire az Európai Unió és a román állam közösen biztosította az anyagi forrásokat. Ez egyébként része volt azoknak az elvárásoknak, amelyeket az unió állított Romániával szemben az ország EU-csatlakozása előtt. Hargita megyében a projekt 2008-ban zárult le. Udvarhelyszéken egyebek mellett Zetelaka, Máréfalva, Fenyéd, Bögöz, Farkaslaka és Szentábrahám községekben végeztek hasonló munkákat.

„Egy rossz koncepció alapján kivitelezték a projektet. Az elképzelés az volt, hogy mivel az embereknek nincs vizük, legalább száz méterenként épüljenek közkutak, ahonnan iható vízhez juthatnak. Nem ez az igazi megoldás a problémára, hanem minden házhoz be kell kötni a vizet. Ez meg is történt, miután megtaláltuk a hivatalos megoldást, majd fölöslegessé váltak a kutak” – összegezte a közkutak történetét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Ahol már elzárták

Bögözben az ivóvízhálózat kiépülése után elzárták a kutakat, hiszen azokkal már csak a gyerekek játszottak, nem kis fogyasztást produkálva, aminek költsége az önkormányzatot terhelte – tudtuk meg Farkas Mózes polgármestertől. Mint mondta, a rendszer ettől függetlenül működik, sőt alkalomadtán – ha például nagyobb rendezvény van a falvakban – használnak is egyes csapokat, amelyekben ilyenkor megengedi a vizet a hivatal. Valószínűleg Fenyéden is a mértéktelen fogyasztás miatt állították le a kutak használatát. Az egyik főút menti csapnál lévő tábla arra figyelmeztet, hogy egy 2009-ben hozott önkormányzati határozat értelmében csak ivásra lehet használni a vizet, nem szabad palackokban elszállítani, illetve slagot szerelni a kútra. Aki másképp cselekszik, az 1000-től 5000 lejig terjedő pénzbírságot kockáztat.

Máréfalván egy szintén főút menti kút mellett található tábla annyit közöl, hogy ideiglenesen elzárták a vizet. Ez is jó rég történhetett, hiszen mára csak egy rozsdás – a Mohácsi Vasöntőde készített – fémöntvény áll ki a földből, sejtetve, hogy valamikor működött a rendszer. A községközpontban találkoztunk Pap József helybéli lakóval, aki elmondta, rossz helyen keresgélünk, hiszen vannak működő kutak is a faluban, amelyeket időnként használnak a település lakói. Kifejtette, a központi csap azért válhatott fölöslegessé, mert kiterjedt ivóvízhálózat működik a településen. Azok számára lehetnek fontosak a hasonló kutak, akik még nem csatlakoztak a rendszerre.

Ahol használják

Oroszhegy községben használják a kutak többségét, csak azok nem működnek, amelyek meghibásodtak és fölöslegessé vált a rendbehozataluk – tudtuk meg Bálint Elemér Imrétől, a község polgármesterétől. Mint mondta, nem is tervezik a csapok elzárását, hiszen azok hasznosak a lakók, turisták számára, akik megszomjaznak és inni szeretnének belőlük. Noha az önkormányzat fizeti a vízszámlákat, ez a díj a község költségvetésében elhanyagolhatónak mondható, összesen tíz köbmétert sem használnak el a fogyasztók.

Nagyobb problémák Székelyszentkirályon voltak, ott egyesek mértéktelenül használták a vizet, ezért elzárták a lakhelyük közelében lévő két kutat. A vezetékes vizet bevezették a közösség egy megbecsült tagjának udvarára, és most megegyezés szerint használják a szolgáltatást a többiek, megtérítve a számla rájuk eső részét. Arra a polgármester sem tudott magyarázatot adni, hogy miért volt feltétlenül szükség a kutakra, de náluk is az ezeket működtető rendszerre csatlakoztatták a lakóházakat az ivóvízhálózat kiépítésekor. Egyébként ahogyan ő emlékszik, nagyjából 3 ezer lejbe került egy kút megépítése. Vass Ágota ülkei gazdasszony elmondta, időnként maga is használja a közkutat egy-egy edény, tál elmosására, és sokan cselekednek hasonlóan. Szerinte azért is fontos a közterületen lévő csapok működtetése, mert szárazabb időben elapadhatnak a házak kutjai, így nehéz helyzetbe kerül az, aki még nem csatlakozott az ivóvízhálózatra. A lakók véleménye egyébként hasonló Oroszhegyen és Székelyszenttamáson is. Székelyfancsalban az is jól látszik, hogy a lakók ragaszkodnak a közkúthoz, és vigyáznak is rá, hiszen ronggyal tekerték be azt, hogy a hideg idő beálltával megakadályozzák a benne folyó víz megfagyását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés