Akad még egyeztetnivaló Szentegyházán

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Továbbra sem ért egyet a településhez tartozó betonhidak elbontásával Szentegyháza vezetősége, ezért írásban kérték a megyei tanácstól a bontás szükségességét igazoló szakvéleményt. Időközben több egyéb problémára is született megoldás.

Fülöp-Székely Botond

2015. június 18., 18:192015. június 18., 18:19

Szentegyháza vezetősége nemrég megkapta a 132-es megyei úton folyó munkálatokra vonatkozó építkezési engedély másolatát, illetve az elterelésekről szóló rendőrségi értesítő teljes változatát is láthatták – tudtuk meg Molnár Tibortól, a település alpolgármesterétől. Ám ami a betonhidak elbontását illeti, ezzel továbbra sem értenek egyet, hiszen úgy vélik, azok még hosszú ideig használhatók lennének – nyilatkozta Rusz Sándor, a település polgármestere, hozzátéve, hogy aggályaik nyomán írásban kérték az illetékeseket, bocsássák rendelkezésükre az átkelőkkel kapcsolatosan megfogalmazott szakvéleményt.

„Volt egy lakossági fórum, ahol nagyjából tíz ember jelent meg. Itt például nem beszéltek aprólékosan a hidakról, csak annyit mondtak, hogy felújítanak néhányat. Elmondták, lesznek parkolók és járdák, de azt nem, hogy hol és miként. (…) Szó volt arról is, hogy a tehenek merre fognak járni” – emlékezett vissza Molnár Tibor. Az ügyben egyébként a megyei tanács illetékeseit is meg kívántuk kérdezni, ám nem válaszoltak hívásunkra.

Megoldódni látszanak a forgalomelterelések okozta problémák, hiszen mint korábban szerkesztőségünk is beszámolt róla, a Szentegyháza központjától nem messze található, bontás alatt lévő híd mellett ideiglenes átkelőt hoztak létre, így csökkent a Strand és az Ifjúság utca terhelése. A másik hídon folytatott munkálatok idejére – a város vezetőségének tanácsára – a vasüzemen átvezető terelőutat alakítottak ki. Erre rábólintott a gyár tulajdonosa is a kivitelezővel folytatott egyeztetések során, így csütörtöktől már az ideiglenes úton járhatnak az autósok. Az említett hídon már felvágták az aszfaltot, és hamarosan elkezdik a bontást – tudtuk meg az alpolgármestertől.

Rusz Sándor felhívta a figyelmet, hogy a vasüzem környékén lévő átkelő bontása során károk keletkezhetnek egy közeli házban, ennek okán fel is kérte az alpolgármestert, hogy beszéljen az ott lakókkal. Molnár Tibor elmondta, az egyeztetés megtörtént, és a ház tulajdonosa úgy döntött, nem zavarják a munkálatok. Problémát jelentett a központ közelében lévő hídnál egy villanyoszlop áthelyezése is, de az illetékesek beszéltek a szolgáltatóval, amely azt ígérte, még a héten megtalálja az oszlop ideiglenes helyét, a munkálatok végeztével pedig a híd támfalába építik be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés