Adventi keresztyén zenefesztivált tartottak Székelyudvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Várom az Urat (VAU) adventi keresztyén zenefesztivál első helyszínén, a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban minden korosztálynak sikerült ráhangolódnia a karácsonyvárásra, elcsendesednie és meghallania a zene mögött Istent. Fellépett a Worship_Team, az Amicus Christi, a SZIKE, valamint a Hálaluja ének- és zenekar. Meglepetésként bemutatkozott a Cickom énekegyüttes, az idei Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató vetélkedő középdöntőse.

Molnár Melinda

2016. december 04., 21:332016. december 04., 21:33

Néhány vetített kép és egy videofelvétel emlékeztetett az erdélyi IKE tizenhat éves kolozsvári VAU-történetére szombaton, amelyhez immár három éve a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye is csatlakozott. Céljuk, hogy népszerűsítsék a keresztyén énekeket és biztassák az együtteseket, illetve a hallgatóságot, hogy ezeket a mindennapi életben is használják. 

Tamás Barna plébánosnak, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági lelkészének adventi gondolatai, a második meggyújtott gyertya a koszorún, az adventi történet meghallgatása és a Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese által tartott áhítat igei gondolatokkal hangolt a karácsonyvárásra. Az IKE részéről Tussay Szilárd egyházkerületi IKE-referens beszélt. Moldovan Radu a zene által szívben és lélekben való elcsendesedésre buzdított.

Megtudtuk, hogy az idei zenefesztivál udvarhelyi helyszínére felekezettől függetlenül hívták meg a helyi együtteseket. A SZIKE az alternatív református istentiszteleteken szolgál, a Kis Szent Teréz Egyházközség Hálaluja ének-zene csoportja az ifjúsági szentmiséken. A vendégfellépők közül az Amicus Christi többszólamú vokális zenét, a Cickom népdalokat, a Worship_Team saját szerzeményeket mutatott be. Jövőre a liturgikus időszakot megjelenítő versekkel is szeretnék gazdagítani a fesztivált Udvarhelyen – jelezte Moldovan Radu lelkipásztor, egyházmegyei ifjúsági referens.

A rendezvénysorozat következő állomása advent harmadik hétvégéjén Kolozsvár lesz. Ám az együttesek egész évben evangelizálnak az istentiszteleteken, szentmiséken és meghívásaik helyszínein – templomokban, művelődési vagy közösségi házakban. Vallják: daluk mindig Isten dicsőségére szól, a hitben való egységet, a megújulást szolgálják. Hangszereikkel, énekükkel híd szeretnének lenni az ég és a föld, a felekezetek, valamint ember és ember között. Zárásképpen a fellépők és a hallgatóság közösen elénekelték a Várom az Urat szerzeményt, a zenefesztivál himnuszát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés