„A magyar ember a szívéből mulat...”

Barabás Izolda udvarhelyi születésű művésznő már gyermekkorában szerelmes lett a magyar nótába és mindabba, amit ez a műfaj még akkoriban képviselt. Elmondta, gyerekkorában míg szülei dolgoztak, Bögözben nyaralt nagyszüleinél. „Nagytatám nagyon sok nótát ismert, mindig énekelt. Vakáción voltam, de részt vettem a falusi munkában. Olyankor takarás, kapálás közben is fel-felcsendült nagytatám ajkáról egy nóta, aztán más is. Elsírta bánatát, vagy elkurjantotta örömét egy-egy dallal. A Kossuth Rádió kívánságműsorát hallgatni szinte kötelező volt. Hétvégeken, ünnepeken pedig olyan nótacsokrokkal kedveskedett az az egyszerű, falusi lét, amelyek tulajdonképpen meghatározták életutamat. Az összegyűlt család és barátok mindig énekeltek, mulattak: ha nem szerettem volna, akkor is megtanultam volna” – mesélte.

Annyira szívébe zárta az éneklést, hogy hivatásának választva a ferencvárosi Musical stúdióban, majd az OSZK stúdióban csiszolta tehetségét. „Mindig szerettem a közönségnek énekelni. Imádom a színpadot. Musicalszínészi képzésem is ennek köszönhető. Első fellépéseim különböző hazai és külföldi színpadokon is közismert darabokban voltak, mint a Szentivánéji álom, vagy a Liliomfi. Úgy gondolom, az erős népdali gyökereim és musicalszínészi képzésem, tapasztalatom a nótamesterek hivatását diktálják belülről is” – magyarázta.

A hazai közönség előtti fellépés nem lámpalázzal, de egészséges izgalommal tölti el mindig. „Nehezebb itthon énekelni. Bár hivatásom megtanított, hogy éppen ne süljek bele, család és ismerősök előtt mindig csak a legjobbamat akarom adni. Bemutatott CD-mnek nem véletlenül Kis hazánknak áldott földjén a címe. Amivel szülőföldem ellátott, ahhoz itthon a legnehezebb felnőni” – mondta. Az új lemezről érdeklődtünk, mekkora a befektetett munka, hogyan választotta a dalokat, hogyan tovább. „Ha a dalválasztást is beleszámítjuk, akkor évekbe telik egy ilyen CD-t az asztalra tenni. Először is az előadónak kell megérnie egy nótához. Ennek folyamata pedig a dal megismerése, megszeretése, begyakorlása, és talán egyetlen dal sincs az egész lemezen, amit legalább háromszor ne adtam volna elő közönség előtt. A számomra kedves nóták élveztek előnyt, amelyek közel férkőztek hozzám. Sok a csárdás, a szülőföld tükröződik a válogatásban. Maga a gyakorlati része az anyagiaktól is függ, felvételek, vágás, kivitelezés, talán másfél-két hónap alatt elkészült. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, mert akkor cáfolnám azt, hogy tökéletességre törekszem. De mindent összevetve az eredmény tükrözi a befektetett munkát. Remélem, jövőre sikerül kiadnom a következőt” – árulta el szándékát.

Egyéb tervei közül csak szűkszavúan azt említette meg, hogy egy Nótaszínház alapításának ötlete foglalkoztatja. „Hiánypótló lenne egy ilyen társulat. Ennek a valamikor közismert és szeretett műfajnak nemcsak a célközönsége szűkült, hanem az új rajongók toborzási lehetősége is. Pedig a magyar ember szívből mulat, s ahhoz magyar nóta kell” – fogalmazta meg hitét a művésznő.

A nótaesten fellépők közt is illusztris helyet foglalt el Bokor János. A többszörösen kitüntetett nótamesterrel az öltözőben találkoztunk. A Kárpát-medencei Aranykoszorús, Jákó Vera-díjas és Cselényi-díjas előadóművész a nóták közönségének fogyásáról töprengett. „Nem tudom, mi az oka. Nem is olyan rég, a kilencvenes évek közepén még az udvarhelyi sportcsarnokot is megtöltöttem egy nótaesten. Leszűkült ennek a műfajnak a közönsége. Manapság még a legnagyobb nótamestereknek sem sikerül telt házat szerezni, még Budapesten sem. Ott sem ritka kétszázötven személy egy minőségi előadáson. Ezenkívül az emberek, a családok már ritkábban ülnek össze ünnepelni. Ahova pedig sikerül nagyobb csoportot verbuválni, ott a nóták helyett az úgynevezett autentikus zenét énekelik. Éneklek én nótákat, népdalokat, de az autentikus zenét nem lehet megtanulni, azt az emberek az anyatejjel szívják magukba. A táncházmozgalom sikere nem feltétlenül káros, de kihalásra ítéli a nótázást. Pusztán a közönség életkora miatt is. Az idősebb korosztály, a nyugdíjasok nótáznak még, a fiatalok viszont tömegesen a táncház mögé zárkóznak fel” – mondta. A közismert nótamestert mégsem keserítette el a nóta helyzete. A külföldön, sokszor a tengerentúlon is fellépő előadó elmondta: lehetséges, hogy talán mulatni nincs idejük vagy pénzük az embereknek.

Kátai Zsuzsával fellépése előtt a folyosón váltottunk néhány szót. Őt is arról faggattuk, hogy milyen kritériumok szerint válogatja azokat a nótákat, amelyeket előad. „Szeretnem kell. Nem vagyok a hangulatok embere, azt hiszem, egyformán van műsoraimban szomorú és vidám nóta. Szeretem az andalgókat is, amelyek kissé ritmusosabb szomorú dalok. Nincs egy kedvenc nótám. Ha megkérdik, és éppen egy eszembe jut, akkor rögtön sok másik is felötlik bennem, hogy ez is meg az is. Ezenkívül vannak nóták, amelyeket nagyon szeretek, de sohasem adnám elő. Sohasem fognék bele például a Maros menti fenyves erdőbe: hitelesen férfi előadó teheti csak, bár én is nagyon szeretem” – tűnődött el a művésznő.

Koltai László, a 2012-es Nótasztár nyertese éppen színpadra lépése előtt mondta el, hogy nem először van Erdélyben, de Székelyudvarhelyen eddig még nem járt. „Nagyon kedvesen fogadtak eddig Erdélyben, remélem, ez itt sem lesz másképp. Egy új közönség előtt azonban nem lehet kiaggatni az eddig nyert díjakat, ki kell érdemelni a megbecsülést. Izgulok kicsit, mint minden ilyen alkalomkor, de ennyi kell is, hogy őszinte lehessek az előadáson. Nótázni rutinból nem lehet” – állította.

A Kossuth-díjas Sánta Ferenc prímást – aki a szombat esti előadást zenekarával kísérte – a szünetben értük el. „Nincs különbség a magyarországi vagy székelyföldi közönség között. A hegedű sem szól másképp itt vagy ott. Ezt pedig onnan veszem, hogy Japánban, ahol legalább 25 előadásom volt, sem vettem észre semmi különbséget hegedűm hangzásában. A különböző közönségekről jut eszembe azonban: nincs kis előadás és nagy előadás, csak nagy előadás létezik. Olyan nagy, amilyet az udvarhelyi közönség ugyanúgy megérdemel, mint a japán” – hajolt vissza kottájához, hogy az előadás második felét előkészítse. Az udvarhelyi közönségnek pedig hatalmas előadást produkáltak.