
Fotó: Thomas Campean
Négy alapszakot hirdettek meg a következő tanévre a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központnál, melyekre nyáron és ősszel is lehet felvételizni. A tavalyi adatokat és a helyi igényeket mérlegelve úgy határoztak, idén nem indítanak új szakirányú képzéseket.
2015. április 16., 19:132015. április 16., 19:13
2015. április 16., 19:152015. április 16., 19:15
Figyelembe véve a tavaly meghirdetett képzések többségénél tapasztalt túljelentkezést, a MÜTF vezetősége úgy döntött, 2015-ben nem hirdetnek meg új szakokat, hanem az egy évvel korábbiakat indítják el ismét – közölte Geréb László, az intézmény ügyvezető igazgatója. Ennek alapján lesz könnyűipari mérnöki (textil- és nyomdaipari mérnöki szakirány), gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (erdőgazdálkodás specializáció), turizmus-vendéglátás (idegenforgalom és szálloda szakirány) és kereskedelem-marketing (e-kereskedelem szakirány) tagozat.
„A képzéseinket mindig úgy próbáljuk megszervezni, hogy a helyi gazdaság igényeire fókuszálunk – megkérdezve a vállalkozókat, szakembereket –, hiszen azok az emberek, akik nem tudják helyben értékesíteni tudásukat, el fognak vándorolni Székelyföldről. Ezért munkánkkal reményeink szerint nemzetpolitikai célt is szolgálunk” – fejtette ki Geréb László. Ilyés Ferenc, a MÜTF marketing- és tanulmányi igazgatója rámutatott, a felvételiket úgy szervezik meg, hogy azok a román érettségi eredmények óvása után kezdődjenek, vagyis július 6–12., illetve szeptember 1. és 10. között lehet jelentkezni. A tanulmányi igazgató ugyanakkor hangsúlyozta: az érettségi diploma megléte elengedhetetlen a felvétel elnyeréséhez, ám azon diákoktól, akik még nem kapták kézhez bizonyítványukat, a megfelelő oktatási intézmény által kibocsátott igazolást is elfogadják.
A gazdasági képzéseken egyenként 30, a mérnöki szakokon pedig 50–50 helyet hirdettek meg. Az államilag támogatott helyekkel kapcsolatban nem tudtak még nyilatkozni, hiszen jelenleg zajlik a magyarországi emberi erőforrás minisztériuma által végzett elbírálási procedúra. A képzésekről bővebb információkat a www.egyetem.ro portálon lehet olvasni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!