
Fotó: Simon Eszter
Öt húsos, tíz sajtos, négy mézes és kilenc befőttes standot számláltunk a székelyudvarhelyi Márton Áron téren szombaton délelőtt a helyi termékek harmadik alkalommal megrendezett vásárán.
2012. június 30., 18:072012. június 30., 18:07
Az eladók szerint az érdeklődés lankadt, legtöbben pünkösdkor vásároltak, feltehetően azért, mert több volt a külföldi vendég, turista.
Kovács Attila derzsi méztermelőnek tizenöt féle termék között megtaláltuk a propoliszos méz mellett a krémet is, melyet testápolásra ajánlott, valamint az ínyencségnek számító szárított gyümölcsös akácmézet. A propoliszos tinkturát sebek fertőtlenítésére ajánlotta, a viaszdarabkákat kovácsolt vas illetve fapácnak. A méztermelő rendszeres látogatója az Erdély-szerte megszervezett vásároknak , elmondása szerint már a tavalyi karácsonyi vásáron érezhető volt, hogy az embereknek nincsen elég pénzük, tahát lanyhulóban van a vásárlókedv. „Tapasztalatom szerint a románok sokkal többet és többször vásárolnak, itthon a magyar emberek többet válogatnak és szeretnek alkudozni” — mondta.
A fogyasztható termékeken kívül kézzel készített szappanokat előállító, bőrdíszműves és festett bútorkészítő is elhozta portékáját a Patkóba. Verestóy Éva ékszerkészítőnél 20 lejnél kezdődtek a sajátos dizájnú ékszerek. Néha nehezére ezeket esik eladni, annyira hozzánőnek, hiszen olyan is van, hogy három napjába kerül egy-egy medál vagy fülbevaló elkészítése.
Pál Irma Kecsetből érkezett férjével, 11 féle lekvárt kínáltak standjukon, többek között hecserlit, epret, szilvát, meggyet, kajszi- és őszibarackot és somot. Az idei meggylekvárt kóstolgatva megtudtuk, hogy több megrendelője is van Udvarhelyszéken, akik ősszel kilónként vásárolnak tőlük lekvárt. „Leginkább a som- és a hecserlilekvárt kérik az itteniek” – mondta, majd hozzátette: Csíkszeredában abszolút nem megy a baracklekvár, az ottaniak is a somot és szilvát részesítik előnyben.
Fülöpné Pintér Anna Mária sajtkészítő csak kizárólag bivalytejből készít sajtokat és joghurtot. „Jelenleg tizenegy féle sajtot hoztunk ki, közöttük füstölt diósat, fokhagymásat, köménymagosat” – tudtuk meg a sajtkészítőtől. Egyedi módon készíti az ordát, hiszen sóval és füsttel ízesíti. A sajtokat 20 és 40 lej kilónként iárban értékesíti.
A Patkó árnyákosabb oldalán felállított részen lövétei házikenyeret és etédi Székely titok gyümölcspálinkát kóstólhattak az arra járók, melyből két centnyi 3 és 6 lej között volt.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!