
Fotó: Barabás Ákos
Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulója alkalmából az író szülőfalujában rendez ünnepséget a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vasárnap, a magyar nyelv napján. A Farkaslakára látogatók felkereshetik Tamási szülőházát, az író testvérének, Ágnes néninek a felújított házát, illetve a Tamási Áron Művelődési Házat.
2016. november 11., 13:342016. november 11., 13:34
A rendezvény részletes programja: 15 órakor érkezés Tamási Áron szülőházához, majd a látogatók megtekinthetik az épületet, illetve ugyanitt az író műveiből felolvasnak a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola diákjai. Ezután Ágnes néni házának bemutatása következik, majd a szárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola diákjai olvasnak fel Tamási műveiből. 15.45 és 16 óra között Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Székelyföld ezer pillanata című állandó fotókiállítását tekinthetik meg a részvevők a helyi Kultúrcsűrben. Ezt követi egy séta az egykori elemi iskolához, mely ma már hittanteremként működik. Itt egy teázással egybekötött beszélgetést terveznek a szervezők Tamási elemi iskolás éveiről, majd 16.45 és 17 óra között koszorúzás lesz az író sírjánál. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!