A helyesen értelmezett lokálpatriotizmus

Három-négy emberöltő elég hosszú idő, s bár megvannak és folyamatosan korszerűsödnek a hírközlés és az információrögzítés eszközei, azért illik időnként rendet teremteni a lelkekben, hiszen olykor éppen az információk bőséges áradata teszi kényelmessé és felületessé az embert.

Az egynapos konferencia két ülésszakra és összesen – négy blokkban – tizenöt előadásra tagolódott. A száz évvel ezelőtti vezetők széles látókörére vall, hogy az akkor még községi státussal rendelkező Szovátát városként látták a jövőben, városias léptékben gondolkodtak, és kis főteret kívántak kialakítani az egykori piactér közelében. Józsa András helytörténész szerint olyanformán terveztek, mint Marosvásárhelyen Bernády György a Kultúrpalota építésekor, a hitel felvételétől sem riadtak vissza, hogy maximálisan kielégítsék és megelőlegezzék a majdan mutatkozó igényekhez a megfelelő épületet. Be is igazolódott, hiszen a rendkívül gyorsan bekövetkezett háborús helyzetben szükségkórházként, ideiglenes hadkiegészítő parancsnokságként tudták hasznosítani a városházát, illetve annak bizonyos helyiségeit. A kényszerű impériumváltás után is tökéletesen megfelelt az épület, s a díszterem, amelyben a konferencia zajlott moziteremként is üzemelt a múlt század húszas-harmincas éveiben.

A következőkben Fábián Gabriella helytörténész a szovátai római katolikus vallási közösségekről, azok korábbi civil szervezeteiről beszélt, Ambrus Lajos író-szerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke pedig a Magyar Unitárius Egyház 1841-es korondi zsinatáról tartott érdekfeszítő előadást, idézve Brassai Sámuelt, aki már akkor hangoztatta az anyanyelv használatát az egyházi levelezésben és az oktatásban. Fekete Árpád a Sóvidéken letelepedett örmény családokat vette számba. Előadása csak rövid kivonata volt egy többrészes tanulmánynak, amely már korábban megjelent az Örmény Gyökerek és a Sóvidék folyóiratok hasábjain. Szolláth Hunor helytörténész, a Sóvidék főszerkesztője a különböző fürdőkalauzokat tekintette át – a régi román világban, a második bécsi döntést követő években, a szocialista államosítás utáni évtizedekben és a rendszerváltozás óta eltelt majd’ negyedszázados időszakban –, majd Szilágyi Zsolt történelemtanár a helytörténet fontosságáról, annak oktatásban való hasznosításáról tartott előadást. A pedagógus külön helyismereti órák keretében – kísérleti jelleggel – idén a székelység történetével együtt tanítja diákjainak a Sóvidék és Szováta helytörténetét. Itt sok szó esett a tanulók interaktivitásáról és az interdiszciplináris módszerekről, amelyek tovább növelik az így közvetített információk befogadhatóságát.

A második tartalmi blokkban Pánczél Szilamér, Berekméri Róbert, Mihály Ferenc, Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő és Tófalvi Zoltán előadásai következtek. Szó esett a Sóvidéken állított síremlékekről, a Mária-tiszteletről, Páll Lajos költő-festőművész több évtizeden át tartó belügyi megfigyeléséről. A konferenciát felváltva moderálták – Szolláth Hunor, Józsa András és Oniga Erika –, vigyázva arra, hogy mindenki betartsa a számára fenntartott tizenöt perces időt, hogy aztán a tartalmi egységek után arra is maradjon lehetőség, hogy a kutatók egymástól kérdezhessenek és szót adjanak a közönségnek is. A családias jelleget erősítette, hogy bele lehetett tekinteni az odavitt dokumentumba, helyenként vetített képekkel segítették a szemléltetést. Volt olyan szovátai polgár, aki magával hozta a családban őrzött fénykép- és képeslapalbumot, hogy azzal is segítse a múlt kutatóit. Több tanulmány már korábban megjelent helyi és országos szakkiadványokban, Szolláth Hunor pedig megígérte, hogy mind a Sóvidék című lap, mind az általuk tervezett kötetek helyet adnak majd a kutatási eredményeknek. Nagy segítség, hogy a sóvidéki tudat erősítésében ma sokat segít a létrejött kisrégió, illetve azok az internetes fórumok is, amelyeket a legutóbbi esztendőkben hoztak létre.