
Fotó: Barabás Ákos
Nem mindennapi élettörténetét osztotta meg velünk a székelyudvarhelyi hajléktalanszálló egyik lakója. A férfi majdnem húsz éve került a menhelyre, majd elindult szerencsét próbálni, bejárta fél Európát, rövid ideig élt Belgiumban, Portugáliában, és több más országban is, majd egy hosszabb hollandiai tartózkodás után kénytelen volt hazautazni, így most ismét a szállón lakik.
2016. október 13., 14:562016. október 13., 14:56
A lengyelfalvi Kádár Sándor már 1997-ben, nem sokkal válása után a székelyudvarhelyi hajléktalanszálló lakója lett. Mivel azelőtt is kőművesmunkákból tartotta el családját, később is ebből szerzett jövedelmet. Elmondása szerint egyszer lehetősége lett volna falun házat vásárolni, azonban a ház tulajdonosa minden találkozáskor módosította a kért összeget, ezért feldühödött, és elállt a vásártól. Négy év hajléktalanság után, zsebében összegyűjtött pénzével, elindult Brassóba, majd onnan elvonatozott Bukarestbe, ahol eldöntötte, hogy Belgiumba repül. Az iskolában tanult franciát, ezért nem félt az utazástól. Éjjel érkezett meg a reptérre. Pár nap múlva sikerült munkát találnia egy helyi szállodánál, ahol a szobafestői munkáért cserébe szállást és ételt kapott. Egy nézeteltérés miatt azonban nem sokáig maradt, úgy határozott, hogy Spanyolországba repül. Szerencséje volt, mert jó szándékú emberekkel találkozott, akik segítségével ismét egy szállodában dolgozhatott. De nem maradt sokáig Spanyolországban sem, onnan Portugáliába, majd Franciaországba, Olaszországba és végül Hollandiába utazott, mindenhol szobafestésből, falburkolásból tartotta el magát, anyagi gondjai nem voltak, de sehol nem szándékozott letelepedni.
Amikor bezárul a kör
Legjobban Hollandiában szerette, és vissza sem jött volna onnan, ha a nyár elején nem lopják el az iratait. A követségen ideiglenes igazolást állítottak ki neki, amellyel pár napon belül el kellett hagynia az országot: július hatodikán ért Udvarhelyre, azóta ismét a Budvár utcai hajléktalanszállón lakik. 2012-ben Hollandiában szívműtétje volt, amiért fizetnie kellett, mivel a sok év alatt munkaszerződés nélkül dolgozott és nem volt betegbiztosítása. Így az előzőleg megtakarított pénze el is fogyott. Véleménye szerint mostanra talán sikerült volna elérnie, hogy Hollandiában szociális segélyhez jusson, de iratok hiányában ez már lehetetlenné vált. Itthon van két gyereke, akikkel tartja ugyan a kapcsolatot, és szeretik őt, azonban egyikük sem él olyan körülmények között, hogy hozzájuk költözhetne. Jelenleg magas vérnyomása miatt gyógyszert szed, szívbetegsége legyengíti, és a napokban egy figyelmetlenség következtében annyira megütötte a lábát, hogy nehezen mozog. Elmondása szerint nem szereti az alkoholt és cigarettára sem költi a pénzt. Hogy mi lesz a jövőben? Majd az is kialakul – mondja a kalandos életű férfi. Történetét hihetetlen könnyedséggel mesélte el, olyan emberként, aki úgy fogadja az életet, ahogy jön, harag és düh nélkül.
Megtelt a szálló
A székelyudvarhelyi hajléktalanokról nem készült hivatalos nyilvántartás, azonban számukat húsz körülire becsülik. Farkas Réka, a Budvár utcai hajléktalanszállót működtető Albert Schweitzer Alapítvány munkatársa szerint többen vannak olyanok, akik hajléktalannak néznek ki vagy éppen a városban kéregetnek, de van, hova hazatérniük. A hajléktalanszállónak hét-nyolc állandó lakója van, akik évek óta ott töltik az éjszakákat. Egy részük olyan nyugdíjas, akinek nincs hozzátartozója vagy családja kirekesztette. Rajtuk kívül folyamatosan jelennek meg újak. A csoportos fertőzések elkerülése érdekében a beköltözés előtt mindenkitől egészségügyi igazolást kérnek. Esetükben a kórház ingyen elvégzi a vér- és tüdővizsgálatot.
A hideg időjárásra való tekintettel múlt péntek óta már délután négy órakor beengedik a hajléktalanokat az éjszakai menhelyre. A tizenegy férőhelyes szálláson azóta telt ház van, a hét férfi és négy nő reggel kilenc óráig melegben, fedél alatt tartózkodhat. Télen az itt meghúzódók száma is megnő, ilyenkor a folyosón elhelyezett matracokon is alszanak. Tavaly télen tizenhét személynek biztosítottak szállást.
Szerdánként mentálhigiénés szakember, pszichológus, valamint szociális munkás tart nekik csoportfoglalkozást. Tavaly kéztörlőket szőttek, amelyekhez bárki, akinek szüksége van rá, a helyszínen ingyen vagy adomány ellenében hozzájuthat – tudtuk meg Farkas Rékától.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!