
Fotó: Bodnár Arthur
A közös hő- és melegvízrendszerre csatlakozott tömbházlakók igencsak zsebbe nyúlós időszakra számíthatnak, amennyiben a tél folyamán nagy hidegek lesznek – sőt a gigakalória megemelkedett ára is megnehezíti mindennapjaikat. A lakószövetségi elnökök véleménye megegyező: arra panaszkodnak, hogy a fűtés ára Székelyudvarhelyen a legmagasabb, és így semmiképp sem tartják reálisnak a kifizetendő magas közköltségeket.
2010. december 06., 18:002010. december 06., 18:00
2010. december 06., 18:062010. december 06., 18:06
Szabó Jenő, az egyik Kórház-negyedi lakástulajdonosi társulás elnöke visszaemlékezett, hogy múlt év októberében 187 lejbe került egy gigakalória. „Nyáron felvitték több mint 200 lejre, most októbertől pedig 240 lejre emelték. Beleszámolva az áfa emelkedését is kijelenthetjük, hogy több mint 30 százalékos drágulásról van szó. Ez érződik a meleg víznél is: tavaly ebben az időszakban 16,80 lej körül mozgott a meleg víz ára, most pedig 20,45 lej” – fogalmazott Szabó. Arra is kitért, hogy abban a lakószövetségben tavaly megközelítőleg 130–140 volt a fűtéstámogatást igénylők száma, idén pedig alig érte el a 90-et a rengeteg megszorító intézkedés miatt.
Magyari Dénes, Sziget-negyedi lakóbizottsági elnök arról számolt be, hogy egy 3 szobás lakás fűtése akár 250–300 lejbe is kerülhet abból adódóan, hogy nagy a hőveszteség az önálló hőközpontra csatlakozott lakók miatt. „130 lakrész igényelte a fűtéstámogatást, kb. 30–40-nel kevesebb, mint tavaly” – tette hozzá.
Fazakas Mihály, Tábor-negyedi lakóbizottsági elnök is arra panaszkodott, hogy Székelyudvarhelyen a legmagasabb a gigakalória ára – ebből kifolyólag rengeteg gond lesz. „El tudom mondani novemberről, hogy csak a fűtés ára szinte 6 lej lesz négyzetméterenként. Ez egy 50 négyzetméteres lakásnál szinte 300 lej, mi lesz, amikor nagy tél lesz? Nem hiszem, hogy a hő előállítási ára drágább lenne, mint akárhol az országban. Még Csíkszeredában is olcsóbb, mint itt. Senkinek nem tetszik ez a 240 lej, ez rettentően drága!” – nyilatkozott Fazakas.
Zója Attila, a Tamási Áron Lakástulajdonosi Egyesület elnöke is elmondta, hogy az állami támogatás megvonása nagyon megvágja az embereket. „30–40 százalékos drágulásról van szó, jövedelmük pedig egyáltalán nem nőtt. Egyesek még beleesnek a 25 százalékos fizetéscsökkentésbe is. Nálunk összességében ugyanannyi lakrész igényelte a támogatást, mint tavaly. Semmi esetre sem tartjuk ezeket az árakat elfogadhatóknak – gondolom, hozzánk hasonlóan senki sem. Még a tavalyi 190 lejes ár is gondot okozott, nem tudom, mi lesz most. Van, aki el van maradva, és bírósági eljárás lesz belőle” – tette hozzá Zója.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!