
Fotó: Antalfi József
Jóváhagyták a Székelyudvarhely 2011-es évi költségvetésére vonatkozó 2011/16-os számú határozat módosítását. A polgármester március 9-ére azonnali tanácsülést hívott össze, melyen az összes önkormányzati képviselő igennel voksolt az egyetlen napirendi pontot illetően – így a helyi közalkalmazottak, valamint a tanügyben és egészségügyben dolgozók megkaphatják elmaradt béreiket.
2011. március 09., 17:312011. március 09., 17:31
2011. március 09., 19:282011. március 09., 19:28
A tanácsülésen Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere hangoztatta, hogy egy műhiba történt pénzügyminisztériumi szinten. A kórház költségvetés szempontjából csak múlt év közepe után került az önkormányzathoz, a rendelkező viszont nem számolt azzal a 2,5 millió lejjel, amit a kórház éves személyi költsége jelent a város életében. Tervezés szintjén a 2010-es költségvetés 4,5 millió lej volt (személyi jellegűek: iskolák, színház stb.). A végleges döntés 4,3 millióról szólt, amelybe már belefoglalták a kórházét is. A pénzügyminisztérium közölte a keretszámot, de sok mindennel nem számoltak, beleértve a kórházat is. „Nem tudunk beleférni a tavalyi előírásokba, mivel az egy abszurdum. Végrehajtásunk 4,3 millióra csökkent, hozzájön még a kórház 2,5 milliója, majd elvárják, hogy férjünk bele a 4,6 milliós keretbe. Egy egyszerű számolási hibáról van szó” – magyarázza.
Az azonnali megoldás érdekében a polgármester előterjesztette, hogy az első két negyedévben csökkentik a kórház költségvetését 10–10 százalékkal. „Azáltal, hogy átkerült a kórház az önkormányzathoz, jelenleg csak úgy tudjuk megoldani, hogy a költségvetésükben szereplő többletből – amit amúgy sem költhettek volna el –, levettünk 10–10 százalékot. Ez az alkalmazottak béreit nem fogja érinteni. Pénzügyi fedezet nélkül hagytuk a harmadik negyedévet, amit biztosan meg fog oldani a kormány rövid időn belül” – mondta.
Molnár Miklós MPP-s önkormányzati képviselő arra kérte a polgármestert, hogy vizsgálja felül a kialakult problémát, mivel a polgáriak szerint a hiba nem a pénzügyminisztériumnál keresendő, hanem a polgármesteri hivatalnál. Mint Bunta mondta, ez nem igaz, de az MPP felszólalását felírja egy ellenzéki szervezet megnyilvánulásai közé.
Minden jelen lévő (összesen 16) tanácsos igennel voksolt, így a határozatmódosítás elfogadását követően megkapják elmaradt béreket a köz- és költségvetési alkalmazottak (a polgármesteri hivatal, az alárendelt, egészségügyi, valamint a tanügyi alkalmazottak).
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!