
Fotó: Prázsmári Tímea
Súlyos kézsérülést követően napi kétórás rajzterápiára kényszerült gyerekkorában Radóczy Mária, így talált rá a művészetre. Az elismert tűzzománcművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítása csütörtökön nyílt meg Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.
2017. július 20., 19:282017. július 20., 19:28
2017. július 20., 19:292017. július 20., 19:29
„Amikor a tűzzománcról hallanak az emberek, akkor először a rekeszzománcos ékszerek ugranak be. Mária esetében azonban másról van szó, képek születtek a tűzzománcból” – fogalmazott Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a csütörtöki megnyitón.
Radóczy Mária Álmodni mertem című kötetének kiadója, Demeter László muzeológus emlékeztetett, a művész 1972-ben egy alkotótáborban ismerkedett meg a tűzzománccal. „Lenyűgözték az égetés során feltűnő varázslatos színek, és nagy lelkesedéssel ismerkedett a technikával” – tette hozzá.
Németh Zsolt (balról) nyitotta meg Radóczy Mária kiállítását
Fotó: Prázsmári Tímea
A most megjelent könyv kiadása nem volt zökkenőmentes, ugyanis hosszú ideig tartott, amíg sikerült megfelelő kiadót találni – hangzott el.
– fejtette ki a művész. Hozzáfűzte, „ezek után szerintem akár nyugdíjba is mehetek, hiszen mindent megvalósítottam, amire vágytam”.
Gyermekkori emlékeiről olvashatunk az Álmodni mertem című kötetben, amelyben helyet kaptak az alkotó munkái mellett a későbbi életére hatással bíró fiatalkori mozzanatok. Az egyik legmeghatározóbb a jobb kezének teljes roncsolódása volt. „Kútfúrók jöttek, hatalmas cementgyűrűkkel, és az azokon való játszás során az egyik henger a lejtőn elindult és nekiütközött a másiknak. A jobb kezem köztük maradt.” Levágták volna a kezét, ha édesanyja nem talál egy olyan orvost, aki elvállalja a műtétet és rendbe teszi Mária kezét. Ezek után muszáj volt napi két órát rajzolnia, hogy megmozgassa az ujjait, így talált rá a művészetre.
Antal Eszter
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!